Beteges, sokkoló, naturális, nyomasztó. És ettől jó! A kontrollálatlan önkény, a primitív szadizmus üli torát, s büszkélkedik tetteivel – groteszk tálalásban.  #  SzJ, 2016-01-06

MÁRKUS ANDRÁS: Paraszttartók kézikönyve
184 oldal
2990 Ft
Libri Kiadó
2015

*

Beteges – gondolhatják sokan az első belelapozás után a könyvről és szerzőjéről.
És ugyanezt mondhatják akkor is, ha végigolvassák a kötetet.
Sokkoló, naturális, nyomasztó.
És ettől jó!

Mert miről is van szó?
Adva van egy meg nem nevezett birodalom korlátlan hatalommal bíró ura, aki kénye-kedve szerint bánik jobbágyaival. Meggyőződése, hogy a parasztok csupán különösebb értelem nélkül vegetáló élőlények (akik valamiféle evolúciós véletlennek köszönhetően kerültek picit jobb helyzetbe mint az állatok), viszont kordában tartásuk, táplálásuk és szaporításuk több nyűgöt jelent, mint amennyi hasznot munkájuk hoz. Ezért úgy véli, kizárólag szigorú törvények alkalmazásával érhető el, hogy a földművelésre és állatgondozásra használt alattvalók létezése ne irritáló tény, hanem szórakoztató, és a szadista hajalmok kiélését segítő jelenség legyen. S miután ideje jelentős részét e problémakör kidolgozásának szenteli, arra az elhatározásra jut, hogy eszmefuttatásait megosztja a világgal.

Meggyalázás, kínzás, megfélemlítés, csonkolás, kivégzés, használat és eldobás, fenyítés, fenyítés és még több fenyítés – a korlátlan önkény, a primitív szadizmus üli torát, büszkélkedik tetteivel, s talán csak azért nem vált ki belőlünk valódi undort és rosszullétet, mert a szövegben dominál a groteszk stílus, érezhető a provokáció.

Azonban miután a könyv az első oldalakon lesokkol, sok újdonság már nem vár ránk. Maradunk a repülőmagasságon, olvassuk sorra a galádságokat ecsetelő fejezeteket anélkül, hogy különösebb ívet, valahova vezető szerkezetet, vagy – mint arra a címből következtetnénk – tematikus rendezettséget érzékelnénk. Mintha Márkus András a könnyebb utat választva az öt évvel ezelőtt már blogbejegyzésekként közzétett szövegeit komolyabb utómunkák nélkül rendezte volna könyv formájába. Nem megy el a falig, nem játssza ki a lehetőségeket – van az egésznek valami „végig nem vitt”-sége.

Ugyanakkor talán pont ez a „rendezetlenség” érzékelteti legjobban az omnipotens paraszttartó világnézetét. Azt a félelmetes sötétséget, amiből táplálkozva a valóságtól elszakadt bomlott elmék kiszámíthatatlanul, egyéni szeszély alapján pusztítanak el maguk körül mindent. Mert míg a normális emberi logika indokokat, érveket keresne a borzalmakra, az elkövető a tetteit nemhogy jogosnak, de természetesnek gondolja, s fel sem merül benne, hogy ezekért bárki felelősségre vonná őt. És a leghátborzongatóbb, hogy semmi, de semmi nem utal arra, hogy ez a helyzet bármikor is megváltoztatható lenne.

De tulajdonképpen ki is ez a perverz pszichopata?
Márkus ügyesen kerüli el a csapdát, nem ad semmi konkrétumot, nem célozgat semmire, senkire, a feudális miliőbe feltűnésmentesen csempész modern elemeket. Mindenki arra gondol, akire akar, az ókortól a jelenig gazdag a választék.
S talán ugyanennyire fontos kérdés lehet, hogy ki a paraszt? Véletlen talán a címlapon kétfelé tört szó, a kötőjel nélkül írásmód?

Paraszttartók és paraszt tartók kézikönyve ez. Ám nem nekik, hanem róluk szól. Ismerjük és felismerjük őket. De így, ilyen őszintén, mint ebben a könyvben, még nem nyilvánultak meg soha.

#  SzJ, 2016-01-06