A híres Török indulót is tartalmazó szonáta kéziratának oldalai kerültek elő nemrég a Széchényi Könyvtárban. A teljes történetet a Kutatók Éjszakáján ismerhette meg a nagyközönség.  #  Sipi, 2014-10-02

Minden évben szeptember utolsó péntekén rendezik meg a Kutatók Éjszakáját, amely az ország egyik legjelentősebb tudományos ismeretterjesztő eseménye. Ilyenkor több nagyvárosban számtalan intézmény, vállalat és múzeum tart rendezvényeket, bemutatókat az érdeklődőknek, akik megismerhetik egy tudományterület működését, érdekességeit, s akár még kedvet is kaphatnak ahhoz, hogy elmélyedjenek az adott témában.
Idén az esemény szeptember 26-ára esett, és a zenerajongók számára igazi szenzációt tartogatott.

	A most megtalált kézirat részlete (Fotó: www.oszk.hu)

Wolfgang Amadeus Mozart A-dúr billentyűs szonátájának kéziratából a kutatók eddig egyetlen lapot ismertek, mégpedig a legutolsót, amely a híres, Török indulóként emlegetett 3. tétel néhány utolsó ütemét tartalmazza. A kézirat többi részét elveszettnek hitték, azonban szeptember elején az Országos Széchényi Könyvtár egyik még katalogizálatlan mappájában a Zeneműtár vezetője, Mikusi Balázs felfedezte a darab kéziratának egy nagyobb töredékét.

A zenei tekintetben mindenképpen világszenzációnak tartható felfedezés hátteréről, a kutatásról és a műről lehetett meghallgatni egy előadást a könyvtár dísztermében, a Budavári Palotában péntek este, végül pedig egy korabeli fortepiano másolatán Kocsis Zoltán meg is szólaltatta a darabot. A felfedezett kéziratot a nyilvánosság először itt tekinthette meg teljes egészében.

Aki a zsúfolásig megtelt terembe már nem fért be (még az ablakmélyedések is foglaltak voltak), kintről hallgathatta az előadásokat. Az este teljes programja számos helyen elérhető, így azzal kár is itt szaporítani a szót, érdekesebb inkább a felfedezés által felmerült kérdésekkel foglalkozni. Merthogy kérdések vannak. Az előzetes híradásokból még nem derült ki pontosan, mekkora töredék is került elő, és meglehet, csak a sajtó szokásos szenzációéhségének köszönhető – mintha a felfedezés önmagában még nem lenne elég szenzáció –, hogy már a szonáta téves ritmusairól és hangjairól szóltak a híradások (az egyes hírportálokon megjelent teljes képzavart meg jobb nem is említeni).

Kocsis Zoltán (mint zenei szaktekintély és egyik legelismertebb zongoraművészünk) meghívása első hallásra értelemszerű volt, ám az újonnan felfedezett oldalakkal korrigált szonáta fortepianón való megszólaltatása – lévén a művész a historikus előadási stílusnak nem kutatója, sem pedig követője – megint csak kérdéses.

Mikusi Balázs két előadása a felfedezésről igazán élvezetes volt. Átadott valamit a közönségnek az izgalomból, amit akkor érezhetett, amikor az ún. bifóliót (kettéhajtott ív kottapapírt) vizsgálva egyre nagyobb bizonyossággal látta, mit talált, majd a világ nagy Mozart-kutatóit értesítette Salzburgban és a New York-i Cornell Egyetemen (ahol doktoranduszként tanult), és a lelet tulajdonságairól is beszámolva kérdezte őket, hogy vajon szerintük is eredeti-e.

Mivel végül is ez a Kutatók Éjszakája volt, betekintést nyerhettünk a könyvtár működésébe, azt is megtudva, miképp maradhatott egy ilyen felbecsülhetetlen értékű kotta eddig felfedezetlenül. Kiderült, hogy a mű kézirata 9 oldalas, amiből az utolsó Salzburgban található, a 8 oldal pedig két, középen összefogott bifólióból állt, ebből a mostani felfedezés a belsőt jelenti, vagyis – miután továbbra is hiányzik az első oldal a mű címével és a szerző nevével – első látásra „szokványos” kéziratos kottának tűnhetett. A Haydn- és Mozart-kéziratkutatóként is elismert Mikusi Balázs szeme kellet hozzá, hogy felismerje, az A-dúr szonáta első tételének variációja kezdődik az oldalon, a kézírás pedig megtévesztően hasonlít Mozartéhoz. A kézirat a második tétel triójánál ér véget, így tehát tisztázódott, pontosan mi is került most elő.

Új kérdést vet fel ugyanakkor, hogy a kutatók is csak találgatni tudnak, miképp került a kézirat a Széchényi Könyvtárba. Az állapota alapján feltételezik, hogy valamikor be volt fűzve és össze is volt hajtogatva, az utolsó tulajdonosa tehát valószínűleg nem tudta, mi van a birtokában.

Ulrich Leisinger, a salzburgi Mozarteum kutatási igazgatója további érdekességekről számolt be, főként a kézírást és a papírfajtát illetően.

Kocsis Zoltán már gyakorlati, előadóművészi oldalról közelített a felfedezéshez, és elmondta: a szonáta legkorábbi kiadásai még Mozart idejében jelentek meg, mégpedig a szerző hozzájárulásával. Az azokban lévő, a kézirathoz képesti eltéréseket vagy maga a szerző javasolta, vagy pedig jóváhagyta azokat; ez egyáltalán nem szokatlan gyakorlat. Bár Kocsis bemutatott néhány eltérést és a korabeli nyomdatechnika korlátai miatt keletkezett hibát, de mint elmondta, egy előadóművész számára – és számunkra, mint hallgatók számára, teszem én hozzá – a szerző utolsó jóváhagyott változata az autentikus, így azért szó sincs olyan nagy átírásról, mint amit a hírek sugalltak. Arról ugyan nem szólt, de a historikus előadói stílus kedvelői számára elég régóta ismert, hogy a XX. század előtt az előadó általi szabad díszítések használata és az improvizáció teljesen bevett gyakorlat volt, így aztán ha tényleg szigorúan ragaszkodunk a leírt kottához, az a klasszika korának zenéje esetén gyakran éppen hogy nem teljes mértékben a szerző szándéka szerint való.

Ezek persze csak kisebb kiegészítések a tényleg rendkívüli felfedezéshez, hiszen a kéziratból azért egy előadó is tájékozódhat a mű formai, formálásbeli kérdéseiről, a közönség pedig eredetiben láthatta Mozart lendületes, magabiztos kézírását.

A teljes szonátát (szabad díszítések nélkül) végül meghallgathattuk Kocsis Zoltán előadásában – aki a fortepianóról is szólt néhány szót –, de előtte azért elmondta, hogy életében először játszik nyilvánosság előtt fortepianón. Ez a kissé bizonytalan játékban hallható is volt, azonban amilyen szabad tompítóhasználattal és dinamikával kihozta a hangszer ezernyi árnyalatát, az bármely historikus előadónak becsületére vált volna.

Aztán megnéztük még egyszer újra a kéziratot, és azzal a gondolattal jöttünk el az emlékezetes estéről, hogy ki tudja, mi rejtőzik még a könyvtár feldolgozatlan papírkötegeinek mélyén...

#  Sipi, 2014-10-02