Mendelssohn összes vonósnégyese # Waczak, 2019-03-16
Mendelssohn összes vonósnégyese
Esz-dúr (jegyzékszám nélkül, 1823);
a-moll (Op. 13, 1827);
Esz-dúr (Op. 12, 1829);
D-dúr (No.1), e-moll (No. 2) és Esz-dúr (No. 3) (Op. 44, 1838);
f-moll (Op. 80, 1847);
Andantee, Scerzo, Capriccio és Fúga (Op. 81, 1847, 1843, 1827).
Bartholdy Quartet
Acanta, 4CD (a FonoTeam 1973-74-es felvételének licensze)
Lenyűgöző az alig 14 éves Mendelssohn első ismert kompozíciója a műfajban, amelyben már minden megtanulhatót ellesett a nagy elődöktől, s döbbenetes, hogy a nagy mester halálának évében már az utolsó Beethoven-kvartettek máshoz nem fogható világát is megragadta (Op. 13, a száma megtévesztő, korábban keletkezett, mint az Op. 12). Mendelsson vonósnégyesei nem tartoznak a műfaj leggyakrabban játszott reprezentánsai közé. Magam csak öt évvel ezelőtt, az Ebene Quartet ragyogó felvételének megismerésekor figyeltem fel az Op. 13-as és az Op. 80-as darabokra. Most érdeklődéssel tettem be a lejátszóba az egykor igen nagyra értékelt teljes sorozat (annakidején Grand Prix du Disque- és Deutscher Scallplattenpreis-díjakkal jutalmazott) újrakiadását.
Hasonlóan Beethoven lehetett a minta az Op. 12-ben is, habár itt a második (Canzonetta) tétel igazi mendelssohni „tündérzene”.
Az Op. 44-es sorozatból a harmadik darab Mendelssohn szerint „több százszor jobb, mint a korábbiak”, s bár nem tudom, vonósnégyesek kiválósága milyen módon számszerűsíthető, a No. 3 valóban egyértelműen jobb az előzőknél.
Az utolsó kvartett a szeretett nővér, Fanny Mendelssohn emlékére írt rekviem. Ez a helyenként döbbenetesen zaklatott, helyenként végtelenül szomorú zene egyértelműen Mendelssohn oeuvre-jének egyik csúcsa.
Mendelssohn halála után egy befejezetlenül maradt vonósnégyes két tételéből, egy négy évvel korábban írt capriccióból és egy húsz évvel korábbi (igazából félbehagyott) fúgából állították össze az Op. 81-es „sorozatot”. Talán nagyobb élmény csak az 1847-ben készült két tételt meghallgatni.
Az eredetileg LP-n megjelent sorozat egykor alighanem főként azért érdemelte ki a szép díjakat, mert – tudomásom szerint – az első összkiadás volt. A nagyon rövid életű Bartholdy Quartet (akikről a kísérőfüzet egy szót sem szól) kétségtelenül nagy mesterségbeli tudással és feltétlen lelkesedéssel játszik, de hangzásuk időnként kiegyensúlyozatlan, megoldásaik elnagyoltnak hatnak. Mivel az 1973-74-ben megjelent LP-ket nem ismerem, nem tudom, hogy az olykor nyers hangzásokért az előadók, az akkori felvétel készítői, vagy a későbbi remastering hangászai a felelősek. Mindenesetre elég volt az utolsó vonósnégyes (f-moll, Op. 80) eme felvételét és az Ebene Quartet 2013-ban készített CD-jét egymás után meghallgatni, hogy egy totális képzavar jusson eszembe: „ha a különbséget zongorázni tudnám…”
# Waczak, 2019-03-16
