Kultifilter

Kultifilter

Málerméta (Zubin Mehta a Műpában)

2019. október 11. - tifil

ze_2019_003.JPGAz idén 83 éves, indiai származású karmester már többször járt az elmúlt években Budapesten, de az idei alkalom még ezek között is különleges volt: megrendült egészségi állapota ellenére arra vállalkozott, hogy a zeneirodalom leghosszabb szimfóniáját, Gustav Mahler Harmadikját vezényelje. # Sipi, 2019-09-13

Úgy látom, akárcsak eddig, a Műpa a 2019/2020-as évadára is igyekezett „világsztárokat” hívni. Az új évad Zenekari páholy bérletsorozatának vasárnap esti nyitókoncertjére nem kisebb hírességet, mint Zubin Mehtát sikerült meghívni, aki ezen az estén az Izraeli Filharmonikus Zenekart vezényelte. Az idén 83 éves, indiai származású karmester már többször járt az elmúlt években Budapesten, de az idei alkalom még ezek között is különleges volt.

Sajnos Mehta egészségi állapota már láthatóan megrendült, mert igen lassan és bottal jött be a színpadra, de ennek ellenére mégis arra vállalkozott, hogy a zeneirodalom leghosszabb szimfóniáját, Gustav Mahler Harmadikját vezényelje. Miután elfoglalta helyét a karmesteri emelvényre elhelyezett széken, hanyagul a földre dobta a botját és megérkezett… nos, semmiképpen sem a nyár, ahogy a zeneszerző a mű programjában eredetileg az óriási méretű nyitótételt jellemezte. („Pán ébredése - bevonul a nyár”).

Már a műsorfüzet is megjegyezte, hogy az első tétel inkább ambivalens, nyugtalanító zene, ami nem igazán illik egy vidám bevonuláshoz. Azt viszont a műsorfüzet írója nem sejthette előre, hogy Mehta ez alkalommal nem csak az első tételt, de az egész művet a sugárzó életbölcsesség szimfóniájává fogja változtatni, függetlenül mindenféle (Mahler által utóbb egyébként is visszavont) szerzői programtól.

Persze, biztosan befolyásolt abban, hogy így éreztem, az is, hogy tudtam, most egy nagy és gazdag életutat bejárt előadó formálja meg Mahler fantasztikus hangjait. De ez nem is baj: az előadásban a fiatal Mahler és az idős Mehta találkozott és közösen mondták el, amit tudatni szerettek volna velünk. Mehta még meggörnyedve és takarékos mozdulataival is nagy hatással volt a közönségre: szinte teljes csöndben szólalt meg a gigászi szimfónia több mint 100 perce.

A Harmadik az előadók által választott tempótól függően ugyanis 90-100 perc körüli időtartamú, ez az előadás pedig az általam eddig hallottak közül minden tekintetben a leglassabb tempókat használta, és biztos vagyok benne, hogy a leghosszabb volt. És mégis minden egyes pillanata megérdemelte a figyelmet.

Mehta nem csak a közönségre, bizonyára az előadókra is nagy hatással volt. Az Izraeli Filharmonikus Zenekar jó, de kétségtelenül nem tartozik a világ legjobbjai közé. Ezen az estén viszont legnagyobb erényüknek az tűnt, hogy képesek átadni egy ihletett vezető gondolatait.

Ez pedig most nem problematikusságot vagy ambivalenciát jelentett, hanem valamiféle mély bölcsességet, őszies békességet és a hangzás természetes áradását. Többször éreztem azt, hogy Mehta különösen nagy gondot fordított a hangzás szépségének kidolgozására, az első tétel kavargó fináléját még sosem hallottam ilyen szépen kibontani úgy, hogy azért megmaradt az ereje is. Vagy az első tétel és a harmadik végének jellegzetes kürt állásait, amelyek nekem mindig megmagyarázhatatlanok maradnak. Ezek a hangzások túlmutatnak az időn és olyan végtelen távlatokba nyitnak egy pillanatra betekintést, amiről a zene nélkül itt a Földön talán tudomásunk sem lenne.

A harmadik tétel elejének ízesebb rubatójától viszont talán mintha megrettentek volna az előadók, mert ezt a fogást nem igazán alkalmazták más helyen, amit kissé sajnálok. Ugyanígy nem hatott igazán a színfalak mögötti pergődob és a harmadik tétel nevezetes postakürt-szólója sem. Nem a kidolgozással volt probléma, inkább csak azzal, hogy túl közvetlenül szólt, nem pedig „távolból hangzóan”. De ezek csupán apróságok voltak az egész előadás nagyon magas színvonala mellett.

A negyedik tételben Gerhild Romberger különös mély tónusú hangja és kifejező éneke szintén nagyon illett a produkció általános színvonalához, akárcsak az ötödik tétel női kara és gyerekkara. Ez esetben a Magyar Rádió Énekkarát és Gyermekkórusát illeti a dicséret. (Talán csak egy kissé nagyobb erőt hiányoltam időnként.)

Az utolsó tétel, mint mindig, most is megragadhatatlan volt, az egyszerű melódia vég nélküli áradását nem lehet szavakba önteni. A tempó csak a tétel végén gyorsult kissé fel, és aztán tényleg nemes hangon, egyszerűen és minden túlzás nélkül zengett ki a soha el nem fogyó szeretet zenéje.

A Műpa hangversenyterme ritkán tapasztal olyan ünneplést, mint ami az előadást fogadta: a teljes nézőtér standing ovationje ezúttal nem csak a zenének, hanem az idős mesternek is szólt.

2019. szeptember 8., Budapest, Művészetek Palotája
MAHLER: III. szimfónia
Izraeli Filharmonikus Zenekar, Gerhild Romberger, a Magyar Rádió Énekkara és Gyermekkórusa, vez.: Zubin Mehta


# Sipi, 2019-09-13

A bejegyzés trackback címe:

https://kultifilter.blog.hu/api/trackback/id/tr5815217314

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása