Dan Brown: Eredet ** Kőhalmi Zoltán: A ​férfi, aki megølte a férfit, aki megølt egy férfit ** Johannes Mario Simmel: Nem kell mindig kaviár ** Zsoldos Péter: Ellenpont ** Fred Vargas: Talpra, halottak!  #  SzJ, 2021-05-19

Dan Brown: Eredet
Dan Brown ráállt a saját maga által lefektetett sínre, és szépen megy végig rajta, időről-időre előáll egy újabb darabbal – hol jobbal, hol rosszabbal. E mostani könyv inkább elnyújtott, mintsem pergő, sok meglepetés, csavar nem található benne. A legnagyszerűbb ötlet Winston önarcképe, és a történetben betöltött szerepe, a legkínosabb pedig talán az, hogy két SPANYOL ügynök a SPANYOL főszereplőnőt következetesen MISS Vidalként említi – mintha Gedeon bácsinak meg Frau Salgovác sütögetne túrós buktát…

Kőhalmi Zoltán: A ​férfi, aki megølte a férfit, aki megølt egy férfit
A szerző szerintem egyike azon kevés stand-uposnak, aki több mint a mezőny nagyját adó „nagydumás vicces csávó a kocsmai társaságban” karakter, és ezáltal joggal emelkedik ki a sorból. És a könyvet író stand-uposok közül véleményem szerint mindeddig ő az egyetlen, aki a színpadi munkájával elég magasra tett lécet is át tudta ugrani. Gyakorlatilag mindent kihoz, amit nyomtatott szövegből ki lehet, a tipográfia újszerű kihasználásától a műfaji klisék kifigurázásáig. Az utolsó fejezetért kár egy kicsit - az egyrészt gyengébbre sikerült, másrészt eleve olyan, mintha Jasper Fforde újabb Thursday Next-történetét olvasnánk.

Johannes Mario Simmel: Nem kell mindig kaviár
Jaj, de iskolás fogalmazás. És különben is: a tévében sokkal jobb volt.

Zsoldos Péter: Ellenpont
Nemcsak, hogy klasszikus értelemben vett színvonalas tudományos-fantasztikus regényt olvashatunk, de vicces, szórakoztató rejtvényfejtésben is részt vehetünk. És bár a záró epizód elcsépeltnek tűnik, de vegyük figyelembe: Zsoldos ezt 1973-ban írta – tehát nem ő az epigon, hanem mindazok, akik azóta az itt használt írói-dramaturgiai fogást alkalmazzák.

Fred Vargas: Talpra, halottak!
Egy krimi, aminek a megoldását nem nehéz kitalálni (főleg, hogy a szokásos, holtvágányra vivő és az olvasót félrevezetni óhajtó epizódok túl átlátszóak, a nyomozást előre mozdító momentumok meg időnként erőltetettek), és amelyben olyan karakterek mozognak, akik, történjen bármi, ugyanazt mondogatják - tisztára mint Szemes Mari és Raksányi Gellért a Ványadt bácsiban, csak az vicces, ezek itt meg idegesítően kétdimenziósak. A Messzire fuss, soká maradj! után jobbat vártam.

#  SzJ, 2021-05-19