A Héja Domonkos vezette zenekar hatásosan, meggyőzően tolmácsolta Prokofjev első két Rómeó és Júlia szvitjét és Sosztakovics utolsó, XV. szimfóniáját.  #  Sipi, 2014-12-07

2014. december 2.
Zeneakadémia

Óbudai Danubia Zenekar
Héja Domonkos

PROKOFJEV: 1. és 2. Rómeó és Júlia szvit
SOSZTAKOVICS: XV. szimfónia

*

Nagy fába vágta a fejszéjét az Óbudai Danubia Zenekar, amikor ilyen nehéz programot állított össze december 2-ára. Prokofjev első két Rómeó és Júlia szvitje nagyon szép pillanatokat tartogat, azonban süt belőle az oroszosan felfokozott dráma, Sosztakovics utolsó, XV. szimfóniájában pedig – első tételének vicces, Játékbolt felirata ellenére – nem lehet nem észrevenni a „boldogtalan élet” keserűségét.

Az 1935-ben készült Rómeó és Júlia balett zenei anyagából írt első két szvit meglehetősen dúsan hangszerelt, prokofjevesen áradó hangtömbjeinek hallgatása közben többször úgy éreztem, ekkora méretű zenekar már jobban érezné magát a Művészetek Palotája hangversenytermében. Ott talán a szólamok áttetszősége is jobban érvényesülne, mert ez most gyakran áldozatul esett a hangzás nyers erejének. Ami viszont itt is kidomborodott, az a mű drámai ereje és magával ragadó sodrása volt. Ritkán válik be, ha az előadók a zene árnyalatait és részletes kidolgozottságát is feláldozzák a lehengerlő hatás oltárán, most mégis meggyőző volt a produkció, mert olyan lelkesedés és szenvedély áradt belőle, ami minden mást lényegtelenné tett.

Sosztakovics 1971-ben írt XV. szimfóniája némileg visszafogottabban méretezett zenekart igényel, azonban intenzíven alkalmaz különféle ütőhangszereket (a xilofontól a kasztanyettán át a vibrafonig). Ez már ideálisan illeszkedett a Zeneakadémia nagyterméhez. A zeneszerző utolsó szimfóniájában is mesterien bánik a zenekarral, csillogóan áttetsző hangszerelésével a legkülönbözőbb kamarazenei hangzásokat vegyíti a robbanó tuttikkal, ezen kívül pedig meglepő zenei idézetek sorát is beleszövi az anyagba.

Az este egyik tanulsága (amit, igaz, eddig is tudtunk), hogy Prokofjev kiváló zenét írt, de Sosztakovics a nagyobb zeneszerző. Ez a mű is – akárcsak oly sok „utolsó szimfónia” – mintha az életen túlról is hozna üzenetet. Elgondolkodtató és felemelő egyszerre. És ezt az üzenetet az Óbudai Danubia Zenekarnak Héja Domonkos vezetésével sikerült is átadnia. Bár a produkció részleteiben lehetett volna kidolgozottabb, és valószínűleg a zenészek is elkezdtek fáradni, mert egyre szaporodtak a pontatlanságok, mégis egészen kiváló előadást hallhattunk. A műben meglehetősen sok a „lassú” rész, azonban az értő hallgató nagyon sok zenei tartalmat talál ezekben a szakaszokban, az emocionális töltetről nem is szólva. Mindezeket nagyon jól eltalált tempó tette tökéletesen érthetővé (az első tétel jellegzetes fugato szakaszai különösen kényesek erre), a csúcspontok pedig olyan eszményi előkészítéssel és átütően szólaltak meg, ami borzongató élménnyé tette az előadást. Az ütőhangszeresek is remek produkciót nyújtottak, az pedig egyértelművé vált, hogy Héja Domonkos nagyon otthon van Sosztakovics zenei világában.

#  Sipi, 2014-12-07