Íme Tudós Jónas Pálmason története, aki elfogad mindent, ami neki jut, ugyanakkor megszállottan kutatja mindazt, ami változást hozhat a világba. Át akarja látni a rendszert, pedig hiszi, hogy arra csak annak mozgatója képes.  #  SzJ, 2015-11-01

SJÓN: A cethal gyomrában
(Rökkurbýsnir)
264 oldal
2990 forint
Magvető
2015

*

Tudós Jónas Pálmason természettudományos kutakodásai, versei és faragott alkotásai révén utat mutató világítótoronyként áll a világ peremén, egészen pontosan a Bjarnarey szigeten, Izlandon, a XVII. század első felében. A dolog szépséghibája, hogy ezt a világítótorony-metaforát egy tiszta, megvilágosodott pillanatában képzeli magáról, a szigetre pedig nem önszántából került. Fent említett tevékenységei éppenséggel oda vezettek, hogy száműzetésre ítélték, s mivel a törvény szerint senki nem nyújthatott segítséget neki, nem talált szállást az országban, és egyetlen hajóra sem tudott felszállni – maradt a kopár, lakatlan sziget.

Itt idézi fel hatvanegynéhány évesen, hogyan követte mindig megaláztatás, üldöztetés, menekülés a világ megismerésére irányuló törekvéseit. Az ellene örökkön tartó hajtóvadászat hamis alapokra, a boszorkányság vádjára épült, de ő pontosan tudja, mi áll mindemögött: a köznapi félelmek, a gyarló emberi érzelmek, melyek a hatalomféltés táplálta rágalmak manipulációs hatása révén csapnak át gyilkos agresszivitásba.

És mindennek ellenére Jónas rendben van önmagával, rendben a világgal – mert rendben van a Teremtővel. Sirámai egyúttal istendicsőítések is, családja elvesztése és a fizikai szenvedések egy kalap alá esnek a költészetben és a tudományban megtalált örömökkel.

Sjóntól először a Macskaróka jelent meg magyarul. Az is Izlandon játszódott, igaz, mintegy 250 évvel később, amikor a változás, a dolgok szétválása jellemezte minden tekintetben a zord szigetországot. Ennek megfelelően Sjón abban a kisregényben az ellentétek egymás mellé helyezésével teremtett harmóniát. Ezzel szemben Tudós Jónas Pálmason történetében a kontrasztáló fogalmak és jelenségek még szerves egységben léteznek. Jónas az anatómiát ismerve értő kézzel gyógyít, ugyanakkor szelleműző verseket szavalva száll szembe egy kísértettel. Nevetve azonosít egy narválfogat, amit amúgy unikornis szarvként tartanak becsben, ám biztos abban is, hogy hollókoponyákban meglelheti a bezoárt. Hallott már a minden nyelven beszélő, papagó nevű madárról és a röpképtelen usturuccról, de kétkedés nélkül fogadja el a birkát termő bokrok és madarat szülő hínárok létezését is. És hol a teremtés, hol a pusztulás veszi körül. Szenvedéllyel tanulmányozza a kor szellemi központjaként számon tartott koppenhágai egyetem páratlan gyűjteményét, és döbbenettel nézi odahaza egy háborodott pap könyvégetését. Sikeresen asszisztál harmadik gyermeke születésekor, és lesz tanúja baszk bálnavadászok kegyetlen, barbár lemészárlásának.

Sima, egyirányú történetvezetésben tárul elénk mindez, a visszautalások sem bolygatják meg különösebben az idősíkot. A Macskarókával ellentétben az egységes világkép kizárja a katarzist, egy előre meghúzott, mozdíthatatlan vonal vezet a kezdettől a végig. A regény nyelvezete egyáltalán nem archaizáló, mégis megteremti a szükséges atmoszférát; és semmi didaktika, semmi szájbarágás, a címből sejthető bibliai párhuzamra is csak a könyv végén történik utalás.

A látomásokat és a kegyetlen valóságot, a misztikumot és a földhözragadtságot, a hiedelemvilágot és a racionalizmust egy és oszthatatlan valóságként megélő Jónas elfogad mindent, ugyanakkor megszállottan kutatja mindazt, ami változást hozhat a dolgok rendjében. Át akarja látni a rendszert, pedig hiszi, hogy arra csak annak mozgatója képes.
S amikor rendet rak a paradoxonok között, eléri a célt – mely ennélfogva egyből kiindulóponttá is válik számára.
De Sjón nem engedi, hogy tovább kísérjük Jónast. A – valóban létező – Tudós Jón Guđmundson kiadatlan jegyzeteire támaszkodva megírt történet végén arra kér, búcsúzzunk el hősétől. Hiszen, mint írja, mi magunk is „eléggé el vagyunk foglalva a saját sötét árnyainkkal…”

#  SzJ, 2015-11-01