Blitzstein 1937-es musicaljével nemcsak a zenés színpadi művekre gyakorolt hatása, hanem ősbemutatójának körülményei miatt is érdemes megismerkedni.  #  Szilgyo, 2013-09-14

A komolyzenei berkekben is sikeres komponista, Marc Blitzstein 1937-es The Cradle Will Rock című musicaljével a darab nyilvánvaló értékein túl az ősbemutatójának körülményei miatt is érdemes megismerkedni.

Kép az 1937-es produkció próbájáról

Az elismert klasszikus zeneszerző első zenés darabja kétségkívül jelentős állomás volt a társadalmilag fontos témák zenés színpadra ültetésében: olyan musical comedy, amely igen komor témát jár körül, kifejezetten szórakoztató formában. Scott Miller a korszakalkotó Broadway-darabokról szóló Rebels with Applause című könyvében azt írja, hogy ha valaki nem ismeri a komponista munkásságát és a művet, azt gondolhatja, hogy valamiféle Kurt Weill/Stephen Sondheim-keveréket hall, nyakon öntve néhány Kander és Ebb-féle motívummal. Mindez igen jól jellemzi azt, hogy Blitzstein ezzel a musicallel mennyire megelőzte a korát, mind a merész témaválasztást, mind pedig a Broadway vidékén szokatlan igényességgel megalkotott partitúrát illetően.

Az eredeti szereposztás közreműködésével készült lemez

Az erősen baloldali beállítottságú szerző bizonyos szempontból propagandaízű musicaljének bemutatását a közreműködő színészeket is foglalkoztató közmunkaszervezet, a Works Progress Administration (WPA) néhány nappal a premier előtt akarta megakadályozni, mondvacsinált pénzügyi okokra hivatkozva. Az igazi ok persze az volt, hogy a The Cradle Will Rock története, elsőként a musical comedyk közül, a munkásosztály szemszögéből íródott (a képzeletbeli Acélvárosban játszódó történet fősodrában az elnyomás elleni küzdelem áll). A zenén túl a szövegkönyvet és a dalszövegeket is jegyző Blitzstein szerint a mű egyaránt magán hordozza a realizmus, a szerelmi történetek, a vaudeville, a képregények, Gilbert és Sullivan, Brecht és az agitprop stílusjegyeit. A 30-as évek Amerikájában, érthető módon, sokan igencsak rossz szemmel néztek a darabra.

Néhány szót feltétlenül ejteni kell a végül mégiscsak létrejött bemutató körülményeiről: 1937. június 16-án, a premier napján világgá kürtölték a sajtóban az előadás elmaradását. A WPA megfenyegette a közreműködőket, hogy ha részt vesznek a produkcióban, elveszítik az állásukat.

Marc  Blitzstein a zongoránál

A bemutató helyszínéül kiszemelt színházépület elé fegyveres őröket állítottak, hogy senki semmilyen díszletet-jelmezt-felszerelést el ne vihessen.
Az előadás producere (John Houseman) és rendezője (az akkor még közel sem annyira ismert Orson Welles) végül úgy döntött, mindenképpen megtartják az előadást: másik színházat keresnek, azokat a színészeket, akiket nem sikerült megfélemlíteni, a nézők közé ültetik, a komponista pedig egymaga játssza zongorán végig a darabot és énekli a dalokat.

Sok száz néző gyülekezett a bezárt színházépület előtt, mikor jött a hír, hogy az alkotók megtalálták azt a színházat, ahol megtartják a premiert. Ekkor huszonegy háztömbnyi bizarr távgyaloglás vette kezdetét, hogy az izgatott tömeg részese lehessen a darab bemutatójának, amely végül merőben formabontó módon, de lezajlott. Blitzstein sok segítséget kapott a nézőtéren helyet foglaló színészektől is, és csak nyolc szerepet kellett saját magának elénekelnie...

A darab létrejöttének körülményei inspirálták Tim Robbins színész-rendezőt, aki azonos címmel (magyarul: Broadway, 39. utca) 1999-ben forgatott filmet az amerikai zenés színház történetének egyik meghatározó momentumáról.

#  Szilgyo, 2013-09-14
(A cikk eredetije a Sondheimet Tisztelők Társasága blogján jelent meg.)