Felvesszük a szemfedőt, sötét lesz. A rendezők tudatosan választották le a színházi élményből a látványt, és helyezték a hangsúlyt az audio- és taktilis ingerekre.  #  Takács Máriusz, 2014-03-07

2014. február 28.
Weöres Sándor Gimnázium

Adri és a haverok Csoport:
Lucifer Transzport
(Az ember tragédiája alapján készült előadás)

Bán Bianka, Halasi Anna, Pekár Attila, Ploveczki Fanni, Prencsovszky Barna
Rendezte: Darabos Petra, Owaimer Adrian

*

A Lucifer Transzportot, az Adri és a haverok Csoport hangszínházát a Weöres Sándor Gimnázium egyik drámatermében mutatták be. Az előadás a madáchi tragédia szövegével játszik, tölti meg azt kortárs szövegekkel, zenékkel, tartalommal.

A néző, átlépve a tanterem küszöbét, azonnal a színházi térben találja magát. A székek két négyszögbe rakva, rajtuk néhány civil ruhás színész ücsörög. Egy létra tetejéről Lucifer (Halasi Anna) invitál, hogy foglaljunk helyet, készüljünk fel az utazásra és vegyük fel a szemfedőnket. Felvesszük, sötét lesz – innen kezdődik az előadás.

A rendezők (Darabos Petra, Owaimer Adrian) tudatosan választották le a színházi élményből a látványt, és helyezték a hangsúlyt az audio- és taktilis ingerekre – kreatív energiájuk változatosan aknázta ki e két érzékszervre hatás lehetőségeit.

A színészeknek (Bán Bianka, Halasi Anna, Pekár Attila, Ploveczki Fanni, Prencsovszky Barna) végig nehéz dolguk van, bár cserébe nem kell önnön vizualitásukkal foglalkozniuk: folyamatosan mozognak, fluktuálnak a térben, miközben beszélnek, énekelnek, effekteznek, taktilizálnak, igen változatosan. Sokféle állat- és eszközhangot reprodukálnak, hozzánk érnek koldusként, felhevült női érintéssel, bratyizó vállveregetéssel és remegve – mindezzel aláfestve/ellenpontozva az éppen zajló jelenetet.

Az előadásban az eredeti, madáchi szövegből a történeti színek hangzanak el, erősen húzva, laza koherenciával, összemosódó jelenethatárokkal, a kultúra minden területéről beemelt kortárs szövegekkel keverve (Kiscsillag, Petri György, Nyócker). A produkció legizgalmasabb része mégis az, amikor Ádám eléri az űrt, csend van és szívdobogás, majd egy pillanatra elnémul a lüktetés, valódi feszültség születik a sötétségben, a nézők is visszatartják lélegzetük, hogy az újabb szívdobbanással felszakadhasson bennük a katarzis utáni lélegzet – ez az előadás csúcspontja.

Az alkotók elhagyták az eredeti mű keretszíneit, így az Úr meg sem jelenik, viszont a darab elejét és végét frappánsan kiforgatva gyúrták össze zárásnak. A végállomáson levesszük a szemfedőket, Lucifer megkér, hagyjuk el a szerelvényt, miközben Ádám ott ül az egyik sarokban, mániákusan hajtogatva: agépforog azalkotópihen, agépforog azalkotópihen, agépforog azalkotópihen… Majd Lucifer kifelé menet még visszaszól nekünk: ja, a főnök üzeni, küzdj és bízva bízzál. És kacsint.

A Lucifer Transzport kísérleti hatásjáték, aminek célja nem a klasszikus színházi hatások elérése. Ez egyfelől jó, mert kiszámíthatatlan, kísérletező, tele van ötlettel, tehát igazi alternatív színház. Másfelől a klasszikus színházhoz szokott befogadó hiányolhatja a csend–zaj kontraszttechnikát, ráncolhatja szemöldökét a tartalom szerteágazó, motivikus elrendezésén, keresheti az anyaszöveg intellektuális mondanivalóját. De erről szól a kísérletező színház: légy jelen, figyelj, és engedd el a prekoncepciókat.

#  Takács Máriusz, 2014-03-07