Egy tizenöt éves lány megöli legjobb barátnőjét, majd megírja tettének előzményeit, s egyben családja hazugságokkal és elhallgatásokkal terhelt történetét.  #  SzJ, 2014-10-08

Mary Horlock regényét az izgalmas történet, az egyéni elbeszélésmód és a helyszínválasztás elegye teszi különössé.
Guernsey-n járunk, a második legnagyobb Csatorna-szigeten, Franciaországhoz közel, mégis brit felségterületen. A La Manche-csatornában található szigetekről sokan az sem tudják, hogy léteznek, az pedig még kevésbé ismert, hogy e földdarabok milyen fontos szerepet játszottak a második világháborúban: a németek megszállták a területet, Guernsey partjait betonerődítményekkel rakták tele, Alderney-n pedig koncentrációs tábort létesítettek.

Ebbe a korba visz minket a regény egyik cselekményszála. A zárt közegben, a meglehetősen sajátos identitású lakosok körében a megszokott életvitelt alaposan felborító helyzet a regény középpontjába állított család számára tragédiát hoz, s a megszállás alatt történtek kihatnak a leszármazottak életére is.
A másik szál a nyolcvanas években játszódik, amikor a sziget vezetése már múzeumi érdekesség szintjére, turistaprospektusok reklámjává bagatellizálja a háborús események emlékét, elfeledendőnek tekintve a megszállás alatt történteket, ezek közül is leginkább a kollaborációt.

A két idősík között eltelt évtizedekben csupán egyetlen ember vívott szélmalomharcot a valós események feltárása érdekében. Halála után az ő munkáját próbálja folytatni lánya, az igazi főszereplő, Catherine Rozier, aki tizenöt évesen egy sziklapárkányról a mélybe löki legjobb barátnőjét, s megírja naplóját (e könyvet) tettéről, apja küzdelméről, nagybátyja és nagyapja háborús tragédiájáról.
S bár tényszerűen rögzít mindent, az igazság nyomában járva csupán arra derít fényt, hogy valamennyi érintett szereplő determinált cselekedeteit a szigeten már létformának nevezhető titkolózás, elhallgatás, kibeszéletlenség határozza meg. Nem mellesleg: ez a garancia arra is, hogy Catherine tettére se derüljön soha fény.

Horlock egy magányos, labilis, előnytelen külsejű, ám kortársainál intelligensebb tinédzser szemszögéből írta meg a könyvet, pontosan eltalálva a karakter jellemének ábrázolásához szükséges nyelvezetet. A tizenéves lány a hétköznapi eseményeket felidézve meséli el, miképp jutott el végzetes tettéig, értékrendjét és észbeli képességeit megvillantó szarkasztikus megjegyzéseket fűzve emocionális alapú, vágyait és indulatait nyíltan megvalló elbeszélésébe. Múltbéli nyomozásának rögzítésekor azonban már nyoma sincs saját érzelmeinek, nagybátyja tollba mondott memoárjából s történész-újságíró apja által írt levelekből, feljegyzésekből, cikkekből rekonstruálja a háborúban történteket. Tárgyilagosságra való törekvése sajátosan ölt formát az egész regényben: naplószövegét is gyakran lábjegyzetekkel látja el, a fejezeteket percre pontosan datálja, az előkerült dokumentumokban pedig eredeti formájukban közli a patois mondatokat (stílusára és mentalitására jellemzően a szigetlakók e sajátos nyelvéről lábjegyzetben jegyzi meg, hogy „középkori normann francia, latinnal, walesivel, skóttal és konyakkal keverve. Nagyon úgy hangzik, mintha olyasvalaki törné a franciát, akinek hiányoznak az elülső fogai”).

A cselekményvezetés lendületes, az okok és következmények között nincs bukkanó, a jelen és a múlt fejezetei arányosan váltják egymást, az új információk adagolása megfelelő tempójú. A fordulatok sejthetők, mégis hatásosak – miképp az is, amikor valaki rádöbben, hogy a szőnyeg alá söprés és az elhallgatás, amit addig a túlélés és a továbblépés legmegfelelőbb módjának tartott, csak tüneti kezelés volt. Mert lehet, hogy csak generációkkal később, de mindig lesz egy érintett vagy éppen kívülálló személy, aki a körülmények hatására megkaparja a felszínt, és rájön, mi van odalent.
Igaz, az is elképzelhető, hogy utána ő rak rá még egy fedőréteget.

*

MARY HORLOCK:
A hazugságok könyve
(The Book of Lies)
302 oldal
3250 Ft
Scolar Kiadó
2012

#  SzJ, 2014-10-08