Bár ezúttal a készen kapott történetet követve csavarok nélkül, lineárisan halad a cselekmény, cserébe viszont a helyszíneknek köszönhetően újabb elemekkel frissült Jean-Pierre Jeunet képi világa.  #  SzJ, 2014-09-28

Jean-Pierre Jeunet hozott anyagból készítette el hetedik filmjét. Volt már persze ilyenre példa a francia rendező pályáján, hiszen a Hosszú jegyesség forgatásakor sem saját történetét, hanem Sébastien Japrisot regényének cselekményét adaptálta mozivászonra, ám míg az a munka a szokásosnál realistább világa révén kissé eltér az oeuvre többi darabjától, Jeunet most ismét a valóság és a fantáziavilág közötti mezsgyén kalandozva mesél nekünk.

A T. S. Spivet különös utazása Reif Larsen sikerkönyve alapján készült, s a cseppet sem hagyományos kiállítású regény feldolgozása kiváló alkalmat teremtett Jeunet számára ahhoz, hogy a látványvilág megteremtésekor ismét újabb kísérletekbe fogjon: Amerikában járunk, Montanától Washington D. C.-ig utazunk a főszereplővel, ennélfogva külvárosok, kikötők és űrállomások sötét, nyomasztó miliője valamint a párizsi utcák és a vidéki Franciaország képeslapvilága helyett a rendező ezúttal a tágas tereket, a tájat, a végtelennek tűnő mezőket és hegységeket használja kulisszaként. Az újszerű képi elemek (a helyszínváltozás és a térbeli nyitás) használatával egyidejűleg a túlszaturált színvilággal és az aprólékosan kidolgozott részletekkel teremt kapcsolódási pontokat korábbi alkotásaihoz, s mindehhez hozzácsapja az utóbb idők forradalminak kikiáltott technológiáját, a 3D-t, ami ha valakinél, hát Jeunet-nél valóban jó kezekbe kerül. Ő ugyanis a technológiát soha nem öncélúan, vagy a hiányosságok leplezésére, hanem a varázslat tökéletes megteremtéséhez szükséges eszközként veszi igénybe. Ennek megfelelően a térhatású képi elemek nem tolakodva, csupán kiegészítő elemként járulnak hozzá a történetmeséléshez, s tulajdonképpen megerősítik azt az érzést, hogy Jeunet fantáziája mintha mindig is 3D-ben képeződött volna le a vásznon.

A történet szerint a tízéves T. S. Spivet egy montanai farmon él, s míg nővére a rivaldafénybe vágyik, anyja a rovarok tanulmányozásának szenteli életét, apja pedig a kelleténél 100 ével később született cowboyként viselkedik, a kisfiú egzakt ismeretek, a térképek és a technikai találmányok segítségével próbálja megérteni az őt körülvevő világot. Egy nap telefonhívást kap, és közlik vele: a Smithsonian Intézethez benyújtott találmányának köszönhetően elnyerte a Baird-díjat, melynek átvételekor örömmel meghallgatnák ünnepi beszédét. A hír hallatán T. S. úgy dönt, hogy a családjának egy szót sem szól, és másnap hajnalban egy tehervonat potyautasaként elindul a főváros felé.

A kész alapanyagnak köszönhetően a történetvezetés megint csak olyan elemnek bizonyul, amely különbözik a francia direktortól korábban megszokott megoldásoktól. Ezúttal hiába várunk fordulatra, kacskaringókra, váratlan elemekre – a cselekmény lineáris, a kalandok ellenére sima út vezet A-ból B-be. Azt viszont már a rendezőnek róhatjuk fel, hogy az egy térben mozgó, ám külön világokban élő családtagok bemutatása kissé felületes, s az irreálisan konfliktusmentes közeg láttán felmerülő kérdésekre csak részben kapunk választ a film során elejtett utalásokból. Mert a központi problémának bizonyuló, a család életét beárnyékoló tragédia csak részben magyarázza meg az izolációt, és pont a történtek feldolgozatlansága teszi hiteltelenné a Spivet család mindennapi viselkedését, amelyben – a zárójelenet alapján – úgy tűnik, a film vezérfonalaként bemutatott kalandok (lényegében a pszichés blokk feloldása) után sem áll be változás.

Ám ahogy túljutunk az expozíción, és mozgásba lendül a gépezet, Jeunet már rutinos kézzel vezet minket végig a mesén, s ebben ismét segítségére van az a képessége, hogy a színészválasztásnál nem nagyon szokott mellényúlni. A címszereplőt játszó Kyle Catlett elképesztő természetességgel alakítja a koravén kisfiút, a cowboy-apa (Callum Keith Rennie) simán beillene egy Marlboro-reklámba, a legnagyobb névnek számító Helena Bonham Carter pedig ezúttal épp csak a bogaras anyuka megformálásához szükséges mértékben játssza túl a szerepét. Szórakoztató pillanatokat szerez a tévéshow öntelt házigazdájaként Rick Mercer, csakúgy, mint Judy Davis az anyai ösztönöket hisztérikusan kiélő Smithonian-alkalmazott szerepében. (És az pedig már magától értetődő, hogy nincs Jeunet-film Dominique Pinon nélkül...)

A T. S. Spivet különös utazása tökéletesen illeszkedik Jean-Pierre Jeunet színes-szagos, burjánzó fantáziával megalkotott mesegyűjteményébe. Igaz, ha e gyűjtemény könyv formájú lenne, nem biztos, hogy ennél a fejezetnél nyílna ki automatikusan.

*

T. S. Spivet különös utazása
Francia-kanadai film
105 perc
Fsz.: Kyle Catlett
Rend: Jean-Pierre Jeunet
2013

#  SzJ, 2014-09-28