Az előadás utáni bravó-orkán tökéletesen helyénvalónak bizonyult: szebbet, jobbat nem is nagyon remélhettünk ettől az estétől.  #  Szilgyo, 2014-06-23

2014. június 22.
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

WAGNER: Tannhäuser

*

Koncepciózus, következetesen végigvitt, nem mellesleg pedig zeneileg – néhány szeplőtől eltekintve – makulátlan Tannhäuser-előadásnak örülhetett a minap a Wagner-napok hangos tetszésnyilvánítástól sem ódzkodó, szuperlelkes közönsége. A bravó-orkán ott és akkor tökéletesen helyénvalónak bizonyult: szebbet, jobbat nem is nagyon remélhettünk ettől az estétől.

Matthias Oldag rendezése, amely első ízben két esztendővel ezelőtt mutatkozott be a Budapesti Wagner-napokon a Művészetek Palotájában, bizonyos szempontból nagyobb színházi élményt nyújt, mint sok koncertszerű, avagy félszcenírozott operaprodukció. A német rendező hatásosan bontja ki a színpadi történéseket, megfűszerezve a játékot néhány, a darab szellemiségétől némiképp idegennek ható, egyéni ötlettel, amelyek azonban szerencsére nem annyira bántóak, hogy lerontsák a több mint kedvező összképet. A színészvezetés példaértékű: a fellépő művészek szinte kivétel nélkül többdimenziós karaktereket formálnak meg, számos árnyalattal gazdagítva a helyenként kissé egysíkú szerepeiket.

A címszerepet éneklő Stephen Gould igazi világjáró operasztár, aki szerencsére nem csak hírnevét vitte a színpadra. Hatalmas vivőerejű, egyszersmind árnyalt éneklésre is jól alkalmas baritonális tenorhang birtokosa, aki a június 22-ei estén egyetlen, 2. felvonás végi megbicsaklástól eltekintve olyan színvonalú alakítással örvendeztette meg a publikumot, amelyre az illusztris vendégénekesek sorát felvonultató Wagner-napok történetében is csak ritkán akadt példa. Úgy tűnt, Gould nem is nagyon spórol a hangjával, mégis mindvégig bírta erővel az embert próbáló szólamot.

Muzikalitás dolgában nem maradt el tőle (sőt!) Szabóki Tünde, aki minden szempontból eszményi Erzsébet. Lemezfelvételek egész sorának nagyszerű hangzó teljesítményét homályosította el a szerepben, vokális perfekciójához letisztult színpadi alakítás társult. Hatalmas élmény volt látni-hallani őt ezen az estén.

Elsősorban összetett szerepformálásával és csak másodsorban a talán a kelleténél kissé kevésbé behízelgő hangjával nyűgözött le a Wolframot alakító észt bariton, Lauri Vasar.
A kisebb, ám igen fontos szerepekben egyaránt magas színvonalú produkciót nyújtott Bretz Gábor (Hermann őrgrófja a szokottnál jóval „veszélyesebbnek” bizonyult) valamint a megfázással küzdő, ám Vénuszként így is tisztességgel helytálló orosz mezzó, Julia Gertseva.
A még kisebb szerepek közül feltétlen kiemelendő a már-már veterán Szüle Tamás rémisztő ideológiák mozgatta Biterolfja.

A Magyar Rádió és az Operaház karénekes vegyes csapatának (pontosabban szólva a férfikarnak) sajnos néhány esetben bizony nehézséget okozott az egységes kórushangzás megvalósítása, az MR Szimfonikusok és Fischer Ádám dirigens ihletett közös muzsikálása azonban bőséges kárpótlást nyújtott mindezért.
Mindent egybevetve a 2014-es Tannhäuser az egyik legemlékezetesebb produkciónak bizonyult a budapesti Wagner-ünnep immáron kilencedik éve íródó történetében.

#  Szilgyo, 2014-06-23