Mostantól Müpa a Müpa, de ez a kisebbik baj.  #  -krl-, 2015-09-07

Elkezdődött a hangversenyszezon, így lassan minden zenebarát számára nyilvánvalóvá válik, hogy a Művészetek Palotája komolyan gondolta, amit még júliusban kezdett kommunikálni, miszerint új néven kezdi meg az őszi szezont. Mostantól tehát az intézmény neve Müpa, idegen nyelven pedig Müpa Budapest. (Meglehet, hogy erről pont magában a kulturális komplexumban nem értesült mindenki, ugyanis e sorok írásakor az épület homlokzatán még a régi név olvasható.)

Aki a nyáron figyelemmel kísérte a kulturális hírek folyamát, találkozhatott néhány újságcikkel, melyek azon gúnyolódtak, micsoda felesleges intézkedés átnevezni Müpára az eddig is Müpaként emlegetett helyet. Alaptalan élcelődések voltak ezek, hiszen az intézmény közleménye kitért az okra is. Mint írták, a változás hátterében éppen, hogy a rövidebb név eddig kivívott ismertsége és közkedveltsége áll.
Így hát a becenévből hivatalos elnevezés lett.

Nem is olyan régen tanúi lehettünk egy közterület-átnevezési hullámnak. Igaz, akkor jobbára politikai, történelmi és kultúrtörténeti szempontok alapján zajlottak az intézkedések, így nem tudhatjuk, mi fog itt elindulni, ha a Müpa példáján felbuzdulva bizonyos illetékesek úgy gondolják, hogy itt az ideje új nevek osztogatásának, ezúttal már különösebb indoklás nélkül, egyszerűen a szokásjog alapján. A szentendrei HÉV-en azt mondják be, hogy „Batyi, végállomás”? Kőbánya és Kispest határában nem csak a bevásárlóközpont, hanem az egész placc a Köki nevet viseli majd? A nevében újjászületett, és hamarosan küllemében is megváltozó Széll Kálmán téren máris festhetnek át minden feliratot Kalefra? A Nagykörút és a Rákóczi út kereszteződését Blaha felirat jelzi majd a térképeken? A Városligetben található patinás gyógyfürdőnk hivatalos neve Szecska lesz? (A Petőfi Csarnokra már ne legyen gondunk, azt épp most zárják be.)

Ez még a jövő zenéje. A jelené a Müpában szól, és valljuk be, bizony komoly érték az, amit ez az intézmény képvisel. Ráadásul nemzetközi viszonylatban is, elég, ha csak a mini-Bayreuthként emlegetett Wagner-napokra gondolunk. Hanem hát ezzel az átnevezéssel bizony nehéz helyzetbe kerül a külföldi kultúrabarát. Hiszen a művészetek és a palota szavak felhasználásával alkotott birtokos szerkezet létrehozására nagy valószínűséggel minden nyelv alkalmas, így tehát eddig sehol nem okozott gondot annak megfogalmazása, hogy hova is foglal jegyet a zenekedvelő turista.

No de most bejött a képbe egy speciális magyar karakter, az ü.
Szokatlan nyelvi elemekkel nem könnyű bánni, emlékezzünk csak például arra, milyen heroikus küzdelem árán mondták ki 2010-ben a hírolvasók már azt is, hogy kitört az Eyjafjallajökull vulkán. Belegondolni is rettenetes, mekkora bajban lennénk, ha a közbeszéd tárgyául szolgálna, mi történik épp Szent Mária templománál a fehér mogyoróbokor völgyében, a Vörös-barlang közeli Szent Tasziló templom sebes örvényének tövében. Ugyanis ez, ha hihetünk az internetes forrásoknak, egy komplett falunév Walesben, ráadásul eredeti nyelven egyetlen, 58 betűs szó fejezi ki, benne egy rakás y, w és ll. A másik végletről nem is beszélve. Van például Franciaországban egy település, aminek az a neve, hogy Y, és biztosak lehetünk benne, hogy a nagy számok törtvénye alapján akadna valaki, aki arról számolna be, mi a helyzet Ipszilonban.

Úgyhogy tulajdonképpen most a külföldiek akár hálát is adhatnak azért, hogy annakidején az intézmény alapítói nem olyan nevet találtak ki, aminek rövidített változatában van zs megy ly is. Épp elég ez az ü. Amely ü-vel viszont más baj is van, és csoda, hogy ez tíz éven át senkinek nem tűnt fel. Arról van szó, hogy ha a Ludwig Múzeum nevének rövidítésekor hosszú tudott maradni az ú (Lumú), akkor vajon miért rövidült meg a Művészetek Palotája elején az ű?

Jó lenne ezt lassan tisztába tenni, mielőtt még müveletlenségünknek sulyos következményei lennének.

#  -krl-, 2015-09-07