A Concerto Budapest sorozatában a XX. század egyik legnagyobb zeneszerzőjének művei mellett a kortársak ritkán hallott darabjai is megszólalnak. # Sipi, 2016-02-28
Concerto Budapest
Balog József – zongora
Vez.: Rácz Zoltán
VARÈSE: Arcana
BARTÓK: 1. zongoraverseny
STRAVINSKY: Tavaszi áldozat
*
A Concerto Budapest idén Hommage à Stravinsky néven három koncertből álló sorozatot hirdetett meg, amelyen a XX. század egyik legnagyobb zeneszerzőjének művei mellett más modern komponisták ritkán hallott darabjai is megszólalnak. Az ötlet remek, kár, hogy a jelek szerint a közönséget kevésbé érdekelte a dolog: csütörtökön, a sorozat második hangversenyén a Zeneakadémia oldalerkélyei teljesen üresek maradtak, a középerkélyt és a földszintet viszont legalább érdeklődő közönség töltötte meg.
Edgard Varèse 1925 és 1927 között keletkezett, Arcana című darabja a szerző egy-két más művéhez képest kifejezetten romantikus zene benyomását keltette, némi 20-as évekbeli amerikai hangulattal (már amennyire Varèse esetén a romantikáról egyáltalán beszélni lehet). A kísérletezés és a zörejek, zajok zenébe való bevonása természetesen itt sem hiányzott, a szerző a műsorismertető szerint a nagyon nagy méretű zenekarban 40 különböző ütőhangszert is alkalmaz.
Sajnos a Zeneakadémia nagyterme ekkora méretű zenekar befogadására már nem alkalmas. A zenészek ugyan, ha nehezen is, de még elfértek, azonban a hangzás sokkal nagyobb légteret kívánt volna. Így aztán úgy éreztem, sok minden van még ebben a műben, ami most nem került felszínre. A nagy hangtömegben például gyakran elveszett a sokféle ütőhangszer színgazdagító jellege is.
Mivel Bartók 1. zongoraversenye következett, meg kellett várni a színpad átrendezését. A hangulatot csak fokozta, hogy a közönség tévedésből még a színpadrendezőt is megtapsolta, mert úgy hitték, az átszerelésnek vége, és most már a szólista érkezik (miután kiderült a tévedés, az illető még egy tapsot kapott).
De végül csak megérkezett Balog József, aki egy korábbi interjúban azt nyilatkozta, az 1. zongoraverseny rendkívüli igényeket támaszt az előadóval szemben, különösen az első tételben több helyen szinte eljátszhatatlan futamokat komponált a szerző. A fiatal zongoraművésznek azonban ez nem jelentett leküzdhetetlen kihívást, a produkción egyáltalán nem érződött, hogy emberfeletti küzdelemről lenne szó, a zongoraszólam teljesen természetes magabiztossággal szólalt meg.
Sajnos ennek ellenére a produkció rosszul sikerült. A darab szövete tagadhatatlanul eléggé bonyolult, és nemcsak a zongoraszólam nehézsége jelent kihívást, hanem a kívánt szólamtisztaság és a formai felépítés megfelelő bemutatása is. Ez itt nem sikerült, a rendkívül összetett szólamok értelmező megjelenítése helyett sokszor inkább gomolygó massza hallatszódott. Hiányzott a magyaros dallamtöredékek szép kiemelése is; a zongoraszólam például sok ilyet tartalmaz, ezeken egyszerűen átsiklottak az előadók. Egyedül a merész második tétel tempóját és dinamikai ívét sikerült jól bemutatni.
Nagy kár, hogy a zongoraverseny így alakult, azonban a Tavaszi áldozat kárpótolt érte. Már nagyon ígéretesen is indult, a nevezetes bevezető fagottszólót még sosem hallottam ilyen szabad előadásban. A terem persze ehhez a darabhoz is túl kicsi, de itt mégis jobban sikerült megtalálni a megfelelő hangzásegyensúlyt. Csakúgy, mint a sodró, feszes tempót, ami mégsem csapott át rohanásba, sőt, nagyon tetszettek a hangsúlyos szünetek is. A zenekaron egy pillanatra sem lehetett érezni a fáradtság jeleit, a lelkesedés, a remek szólók végig megvoltak. Csak a dinamikán lehetett volna még finomítani, de mindent összevetve remek előadás volt.
(A sorozat következő, záró koncertjére március 30-án kerül sor.)
# Sipi, 2016-02-28
