A fogyatékos Samko Tále ír egy könyvet, amiben elmeséli, mi történt a körülötte élőkkel a szocializmus éveiben. A sorok között pedig elfecsegi, tudtán kívül hogyan súgta be őket.  #  SzJ, 2016-05-05

DANIELA KAPITÁŇOVÁ:
Könyv a temetőről
(Kniha o cintoríne)
228 oldal
2990 Ft
Magvető
2016

*

Samko Tále 44 éves, 152 centiméter magas. Egyszer megjósolták, hogy könyvet fog írni a temetőről, és most nekilát, mert épp ráér, ugyanis javítják a tolikocsija visszapillantó tükrét. Merthogy neki az a dolga, hogy tolikocsival járja Komárnót, és papírt gyűjt. És ezért mindenki becsüli őt. Legalábbis szerinte. Csakhogy ő szellemi fogyatékos, legutolsó tiszta pillanata körülbelül akkor lehetett, amikor letette a Pionírfogadalmat. Ennélfogva nincs tudatában annak, hogy a szocializmus alatt a helyi pártvezető besúgóként használta, olyan információforrásként, aki boldogan mesél el mindent családjáról, közeli ismerőseiről nagyhatalmú „barátjának”.

Most pedig írja a könyvet, bár nem érti, hogy miért pont ő, és miért pont a temetőről, hisz arról nem tud semmit. Ezért hát csak mondja, ami az eszébe jut, meséli a történeteket, mantrázza a saját szófordulatait és a korlátoltságának szűrőjén keresztül magáévá tett gondolatokat, a közvélekedés előítéletekkel terhelt frázisait. Gyakorta ellentmond saját magának is (van, hogy egyazon mondaton belül), ám mindig száz százalékosan meg van győződve éppen aktuális véleményének igazáról.

A Daniela Kapitáňová könyvét ajánló szövegek kapaszkodókat keresnek, mintákat a régebbi alkotások között. Hasonlítják például a Forest Gumphoz, ami szerintem Kapitáňovára nézve majdhogynem sértés – a Könyv a temetőről sokkal összetetteb mű, és főszereplője is nagyságrendekkel árnyaltabban megrajzolt figura, mint az Amerika elmúlt évtizedeinek emblematikus eseményein felületesen végigslisszoló Gump. Aztán ott van Oskar Mazerath, a Bádogdobból, aki még méretre is passzol Samko Táléhoz, ám Günter Grass hőse is inkább egyfajta történelmi tablóban mozog. Samko Tálé azonban a hétköznapok tragédiáinak és megkeseredéseinek primitív narrátora (és néha előidézője). Nincsenek nagy háttéresemények, áthallások, könnyen értelmezhető szimbólumok, transzponálható jelképek. Sehol egy álnaiv megnyilvánulás, és e tekintetben Kapitáňová – dicsérendően – végig következetes. Sokszor ki sincsenek mondva, meg sincsenek nevezve a dolgok, és ez így logikus: hiszen ha Samko nem érti az összefüggéseket, nem szerez tudomást egynémely eseményről, akkor beszélni sem tud róluk.

Csak mondja a millió meg egy kis történetet, zaklatottan beszúrva a múlt visszatérő, kísértő pillanatait, fűszerezve mindezt a rögeszmék táplálta indulatokkal. Ez a vég nélküli beszédfolyam akár még Hrabalt (például a Táncórák… egyetlen végeérhetetlen mondatát) is eszébe juttathatná az elemzőknek, de Kapitáňovának elmondása szerint egyáltalán nem a cseh mester követése volt a célja, és nem is a fentebb említett művekből merített ihletet. A hasonlóságok csak érintőlegesek, és valóban nem érezzük nyomát semmiféle másolásnak, utánzásnak. Ha valaki, akkor talán (a szerző szerint is) Vonnegut visszhangzik egy kicsit a könyvben, de ezt is leginkább a visszatérő szófordulatokban érhetjük tetten – no és az illusztrációk tekintetében! Ahogy a Bajnokok reggelije, úgy a Könyv a temetőről is a gyerekes rajzok révén nyer jelentős többletet.

S ha már a rajzok kapcsán dicsérő szóval kell említeni a grafikust, Fero Jablonovskýt, akkor ugyanilyen elismerés illeti a fordítót, Mészáros Tündét is a gördülékeny, stílusos szövegért. Külön kiemelendő, hogy úgy szórta tele a szöveget helyesírási hibákkal, hogy az egyáltalán nem tűnik mesterkélt, kimódolt fogásnak.

Kapitáňová 2000-ben írta meg ezt a könyvet, és – mint azt a Könyvfesztiválon megszervezett bemutatón elmesélte – munkájában jelentősen motiválta attól való félelme, hogy eldurvul a konfliktus Szlovákia és Magyarország között. A regény azonnal bestseller lett, több nyelvre is lefordították, ő meg egyre azt várta, hogy nálunk is megjelenjen. És csak most, hogy ez tizenhat év után megtörtént, csak most érzi úgy, hogy el tudja engedni végre a történetet. De attól, hogy ő elengedte, ez a történet, és ami mögötte van, még sokáig velünk marad.

#  SzJ, 2016-05-05