Elöljáróban: kizárólag jó és nagyon jó, vagy éppen kiváló produkciókat hallottunk, egyetlen előadás sem okozott csalódást. # Waczak, 2017-08-26

Nagy élmény sétálni egyet Kaposvárott, s főleg annak belvárosában. Szépen rendbe hozott, ápolt házak (még a főtéren éktelenkedő szocreál szálloda se képes igazán elrontani az összhatást), mesterien kirakott kövezet a sétálóutcákban, és elképesztő tisztaság mindenütt, sehol egy eldobott szemét, egy hulladéktól túlcsorduló szemétgyűjtő. Hatalmas parkok, ligetek, szökőkutak, és a nagy hőség ellenére színpompás virágládák, kosarak, szinte mindenütt. És a leggyönyörködtetőbb különlegesség: sehol egy falfirka…

Kaposvárott a kulturális értékekre vágyó helybeliek folyamatosan élvezhetik a nagyhírű Csiky Gergely Színház előadásait, a képzőművészetek szerelmesei számos múzeum és képtár (Rippl-Rónai József városában járunk!) bőséges kínálatát.

A zenebarátok – immár nyolcadik éve – nyár végén a Kaposfest kamarazenei fesztivál koncertjeit látogathatják. Két évvel ezelőtt a fesztivál „kitalálói” és első főszereplői elhagyták a rendezvényt. Az okokat nem ismerem, nem is érdekelnek különösebben, számomra két dolog fontos: köszönet illeti az alapítókat (Kokas Katalint és Kelemen Barnabást), és köszönte illeti a folytatás művészeti felelőseit, hiszen Baráti Kristófnak és Várdai Istvánnak sikerült méltóképpen folytatniuk a rendezvénysorozatot. Sikerült megőrizniük a fesztiválok magas zenei színvonalát és kiváló hangulatát.

Mint a korábbi években, ezúttal is csak a koncertek egy kis részén vettünk részt: három nap alatt öt rendezvényen. Bizony, Budapestről odalátogatva nem elhanyagolható tétel a szállás kifizetése, különösen, ha kissé későn „ébredve” a fesztivál idejére már csak a drágább szállodák elérhetőek.

A műsor összeállításában a szervezők remekül eltalálták a zeneirodalom nagy klasszikus remekművei és az újdonságok közti arányokat. Annyit elöljáróban elmondhatunk: kizárólag jó és nagyon jó, vagy éppen kiváló produkciókat hallottunk, egyetlen előadás sem okozott csalódást.

Megmaradtak Bősze Ádám rövid, szellemes bevezetői és nagyszerű új kezdeményezésnek bizonyult Lackfi János meghívása, aki az esti koncertek közben mondta el (olvasta fel) egy-egy, többé-kevésbé témába váró jegyzetét. Összekötőszövegei, versei kedvesek, szellemesek, s nem utolsósorban nem-tolakodóan rövidek voltak.

A rendezvénynek helyt adó Szivárvány Kultúrpalotában szinte minden alkalommal teltház volt, s a közönség szűnni nem akaró ovációval ünnepelte a remek zenéket és zenészeket. Magukról a zenékről, az előadásokról nem kívánok tételesen beszámolni, csak kiemelném azokat a mozzanatokat, amelyek számomra különösen nagy élményt jelentettek (az augusztus 17-i esti, a 18-i délelőtti és esti, valamint a 19-i délelőtti és délutáni hangversenyen vettünk részt).

Nagy élmény volt a találkozás a Trio Catch együttessel. Ihletetten szólaltatták meg Beat Furrer AER című művét és Thomas Adès darabját, amelyről az együttes a nevét kapta. Ez utóbbiban Baráti Kristóf egészítette ki a triót, s ő csatlakozott hozzájuk a Kvartett az idők végezetére előadásában is. Messiaen ma már klasszikusnak mondható remekműve nagy-nagy kedvenceim közé tartozik, sokféle előadását ismerem, nyugodt szívvel mondhatom, hogy a kaposvári a legjobbak közé tartozott.

Dubrovay László hatalmas hangszerismerettel és ragyogó humorral megírt és eljátszott Solo No. 7 című darabja is méltán aratott nagy sikert. Azt, hogy Lakatos György mindent tud, amit a fagotton el lehet játszani, és képes az összes bravúr és szellemesség bemutatására – úgy hiszem, felesleges is leírnom.

Debussy hegedűszonátájában a Cseh Filharmonikusok fiatal koncertmesterét, Josef Špačeket hallottam – először, de nagyon remélem, hogy nem utoljára. Csodálatosan szép hegedűhangja, tiszta, világos intonálása emlékezetessé tette fellépését.

Hasonlóan nagy élményt jelentett Szűcs Máté brácsajátéka Hindemith szonátájában; ilyenkor szoktuk kissé gonoszul azt mondani, hogy talán az előadás jobb volt, mint maga a mű.

E rövid beszámoló zárásaként a Borodin Quartet két fellépéséről szeretnék írni. 18-án este Schumann Zongoraötösét adták elő Jean-Efflam Bavouzet közreműködésével. Világhírű zongorista, az egyik legnagyobb hírű vonósnégyes, klasszikus remekmű, óriási várakozás – ilyenkor szoktak csalódások érni. De ezúttal minden a várakozásnak megfelelő volt: remek előadást hallottunk. 19-én délután különös koncert zajlott, egyetlen műsorszámmal: a Borodin Quartet Beethoven Op. 132-es vonósnégyesét adta elő. Aki ismeri ezt a darabot, annak nem kell magyaráznom: ez a mű egyszál magában is napokra elegendő zenei élményt jelenthet. És a Borodin Vonósnégyes a tökéletes együttjáték, együtt-gondolkodás, együtt-lélegzés olyan magas fokát valósította meg, hogy ennél méltóbb befejezést nem is álmodhattunk volna a kaposvári szép napokra.

# Waczak, 2017-08-26