Hiába jön létre a színészekben a feszültség, az előadás nem hat eléggé. De gondolkodni rajta, összefüggéseket keresni érdemes. # Takács Máriusz, 2013-09-17
Macbeth/Anatómia
a Maladype Színház előadása
Szereplők: Lendváczky Zoltán, Orosz Ákos, Petrik Andrea, Szűcs Péter Pál, Tankó Erika
Díszlet: Balázs Zoltán; jelmez: Benedek Mari; szobortestek: Katus György; gitár dizájn: Üveges Péter; zene: Szűcs Péter Pál
Rendező: Balázs Zoltán
*
Sötéten lirizáló előadás, nem könnyű megbarátkozni vele. Egyfelől expresszív, beállított, koncepciót sugall, másfelől nem hat eléggé. Hiába jön létre a színészekben a feszültség, a nézőtéri atmoszféra nem sűrűsödik kellőképpen. De gondolkodni rajta, összefüggéseket keresni érdemes, még ha az előadás alatt nem is válnak egyértelművé az egymásra utalások.
Feszültség-íve tehát kevésbé, gondolati inkább van a produkciónak.
Macbeth hús-vér hősként, klasszikus héroszként lép színre, majd szép lassan kifordul önmagából, és önfelfaló patkányként végzi be létét. A rendezés központi motívuma ez, a patkány. Már az előadás kezdetén megjelenik valódi állatok és egy díszlet-kellék csontváz formájában, hogy aztán később a főhős meglovagolja, kívül-belül hasonuljon hozzá: alattomosan kivégzi a többieket, hogy ő legyen a legnagyobb, a legkövérebb – és végül ő fogyjon el.
Balázs Zoltán kivetítve láttatja a kifordulás, az elpatkányosodás folyamatát: egyetlen, motivikus ívvé áll össze a méretes, széteső csontváz, Macbeth saját, emberi bőre, amit a végső csatába indulás előtt kezében tart, és a ketrec, amiben a valódi patkányok falatoznak az ex-Patkánykirály levágott fejéből.
És mindez nem egyedül történik Macbethtel. Az elgyengülő, bomló főhőst a darab során többször megtámogatja – főleg szavakkal – Lady Macbeth, aki maga is megbomlik mindeközben. Újabb izgalmas motívumjáték, hogy a feleség ugyan nem válik gyilkossá, mégis megőrül és meghal, miután a király megöleti Lady McDuffot és kisfiát. Az előadás képszerűen köti össze a két női szereplőt: a patkánycsontvázat az anya szedi szét, míg a feleség fekszik a csontok közé meghalni – szuggesztív kép a teremtő erő teljes pusztulásáról.
Pedig lehetne másképp is, lebegteti az előadás az első gyilkosság előtt. Lady Macbethben megvan a nő a két arca, az ijesztő, pusztításra képes démon, és a meztelen vállával termékenységet árasztó teremtő – mégis, félig véres keze a gyilkosba kapaszkodik, nem tudja sem elengedi, sem visszahúzni. A Patkánykirály pedig magával húzza a fekete lyukba.
Ezeket a sötét tartalomkontúrokat lágyítja, színezi a felnyitott zongoratető-rámpa, a hozzá kapcsolódó hárfa-szerű égi húrok sora és az alsógatyás-frakkos zenész, aki fura egyszálgitárokon játszik jól passzoló, angol nyelvű popslágereket és miszticizáló effekteket. A történet több szereplőjét is egy nagyon egyszerű, arc nélküli pálcikaember-báb jeleníti meg, aki nem csak játékosságot, humort lop az előadásba, de fantáziát megmozgató figuraként valódi tragikummal itatja át McDuff kisfiának halálát.
A Macbeth/Anatómia kívül-belül előadás. Kívül csont és hús és bőr, rétegekre esés, halál, felfalás, belül a jó rosszba fordulása és elemésztődése. Halk, lassú feketelyuk-líra, alacsony feszültséggel.
# Takács Máriusz, 2013-09-17
(Fotók: Czitrovszky Balázs
A képek forrása a Maladype Színház Facebook-oldala)
