Fábry poénból mondta, hogy Beethoven a zene Mozartja. Úgy tűnik, vigyázni kell az ilyen kijelentésekkel, mert lesz, aki komolyan veszi.  #  -krl-, 2013-12-29

„Minden idők legsikeresebb filmzenéje” – ez a mondat támadt le hónapon keresztül az összes létező hirdetési csatornán. Havasi Balázs decemberi koncertjének reklámjában szerepelt, és arra utalt, hogy az eseményen színpadra lép Lisa Gerrard, aki a Dead Can Dance utáni években egyebek mellett a Gladiátor című film társzeneszerzőjeként és előadójaként is letette névjegyét, s sztárvendégként épp ennek kapcsán, a Hans Zimmerrel közösen tető alá hozott soundtrack megszólaltatásában számítanak rá a Budapest Sportarénában

Bizonyára hézagos ismeretekkel rendelkezem a mozgókép világában, mert nem jöttem rá, mely paraméter alapján lehetne minden idők legsikeresebb filmzenéjeként aposztrofálni a Ridley Scott munkájához készült muzsikát, ugyanakkor láttam már egyet-mást a média világában ahhoz, hogy sejtsem: hangzatos szlogenek megírásakor nem feltétlenül a tények jelentik a kiindulópontot.

Nincs olyan bor, amelynek ne kellene cégér. Ezt mindenki tudja, legfeljebb tagadja. És, mint bármilyen mesterség esetén, itt is elmondható: van, aki jó cégéreket gyárt, van, aki kevésbé. Sokan úgy gondolják, egy ütős jelmondat, egy frappáns nyelvi játék vezethet eredményre, mások abban látják a megoldást, ha megkímélik a fogyasztókat az asszociációk okozta szellemi kimerültségtől, és a pozitív jelzőkkel nem spórolva hirdetik terméküket. Nem egyszer jelent hatékony megoldást, ha valakit egy korábbi sztárhoz hasonlítanak – amennyiben van fogalmunk a nagy előd személyéről, teljesítményéről, máris tudhatjuk: a jelen művésze is hasonló kvalitásokkal büszkélkedhet.

A komolyzenében meglehetősen szűkös a mozgástér, hiszen a műfaj marginalizálódásából kifolyólag nehéz olyan személyeket találni a múltban, akik szélesebb közönség számára is ismertek lehetnek. A zeneszerzők közül talán csak Mozart és Beethoven az, akinek neve mindenki számára mond valamit, és bizony az előadókat illetően sem túl rózsás a helyzet.

Aztán amikor ez a gyér választék, valamint a variációs lehetőségek szegényessége az alkotó folyamat egy bizonyos pontján összetalálkozik a kreatív anyagokért felelős személyek képességeivel – na, akkor érdekes dolgok tudnak létrejönni.

Az még talán nem okoz nagy zavart, ha a hamarosan a Művészetek Palotájában fellépő Cameron Carpenterről azt olvassuk: ő az orgona Paganinije. Mert hisz lám, az itáliai hegedűvirtuóz egy a kevés számú ismerős zenetörténeti figura közül, s ha furcsálljuk is, hogy billentyűs előadót egy vonós hangszeren játszó mesterhez hasonlítanak, nagyjából sejthetjük, mely tulajdonságokat kellene ezek után Carpenterhez társítanunk. Segít ebben a reklámanyag is: ambivalens személyiség, szokatlan megjelenés, lehengerlő zeneiség, már-már természetfeletti virtuozitás.

Miután külföldi anyagokban sehol nem találni utalást arra, hogy Carpentert bárhol is Paganinihez hasonlítanák, az ember egyből arra gondol, a hangzatos szlogen kiötlőjét a rendező szerv (Műpa) környékén kellene keresni. Meglehet, elhamarkodott ez a következtetés, ám – ha már Paganininél tartunk – az ember már semmin sem csodálkozhat azok után, amit a Müpa Magazin május-júniusi számában lehetett olvasni.

A kiadvány Horizont rovatában Lajkó Félix új albumát ajánlották a művészetbarátok figyelmébe – mint utólag kiderült, kifinomult ízlésről és erős jóstehetségről téve tanúbizonyságot, hiszen az említett, Mező címet viselő lemez augusztusban a világzenei toplista élére került.

Azonban a szerkesztők kreativitásuk és műveltségük sajátos keresztezéséről is bizonyságot adtak. Mert milyen jelzőt bírtak Lajkó Félixre akasztani? Ilyet:

 Két eset lehetséges.
1. Tudták, hogy ez a szerkezet már foglalt, de a Haza bölcse, a Fekete gyöngyszem és a Láertész leleményes sarja elvetése után már csak ez maradt a tarsolyban.
2. Fogalmuk sem volt róla, hogy Paganinit nevezték és nevezik az ördög hegedűsének, csak eszükbe jutott, és jól hangzónak találták.

Mint mondtam, időnként érdekes dolgok tudnak összejönni a reklámszlogenek világában.
Most henceghetnék azzal: előre láttam, hogy egyszer ez be fog következni.
De akkor én lennék a nagyotmondás Háry Jánosa.

#  -krl-, 2013-12-29