A Rozmán Lajos vezette együttes az elismert, „évfordulós” XX. századi zeneszerzők műveihez két kortárs darab ősbemutatóját párosította.  #  Sipi, 2013-10-12

2013. október 7.
Budapest Music Center

Qaartsiluni Ensemble

„Ligeti György 90 / Witold Lutosławski 100”
LIGETI: Etűdök, 3. sorozat
MARIÁN LEJAVA: Another Seven Bagatelles
TORNYAI PÉTER: Streichquintet
LUTOSŁAWSKI: Vonósnégyes

*

A Korunk Zenéje fesztivál október 7-i előadásán két elismert XX. századi zeneszerző műveihez két fiatal alkotó új, a fellépő együttes számára készült kompozícióit párosították. A műsor első részében Ligeti György és Marián Lejava, második részében pedig Tornyai Péter és Witold Lutosławski darabjait hallhatta a BMC koncerttermét ezúttal majdnem teljesen megtöltő hallgatóság, akik között ezen az estén inkább a fiatalabb korosztály volt túlsúlyban.

A koncert programját tanulmányozva feltűnhet annak jól tagolt szerkezete: zongoradarab után fúvóshatos, majd vonósötös és vonósnégyes. Mindez végighallgatva is egységes koncepció benyomását keltette, megerősítve, hogy a rendezők jól társították egymáshoz a zenéket.

Az előadásokon a Qaartsiluni Ensemble tagjai működtek közre. A kortárs zene iránt teljes mértékben elkötelezett együttesről van szó, a koncert során is érzékelhető volt, hogy otthon érzik magukat egy ilyen műsorban, ez pedig pozitív módon befolyásolta az előadások színvonalát.

Ligeti György Etűdök zongorára című darabjából Borbély László a 3. sorozatot játszotta el. A Ligeti különböző korszakaiból származó művek gyakran olyannyira különbözőek, hogy leginkább csak a szerző zsenialitása köti össze őket. Az etűdsorozat a 80-as években keletkezett, amikor Ligeti művészetében megjelent az afrikai zene hatása. Ezekben a darabokban nagyon nagy szerepet kap a lassú–gyors lüktetés ellentéte, amit Borbély László igen kifejezően mutatott be a zongorán.  Különösen sokat jelentett játékának áttetszősége és letisztultsága, habár a dinamikai kontrasztokat az ideálisnál talán némileg kevésbé sikerült kiemelnie. A darabok minden érdekességét természetesen lehetetlen elsőre felfedezni; úgy éreztem, ezt az előadást akár felvételről is érdemes lenne többször meghallgatni.

Marián Lejava Another Seven Bagatelles című darabja számomra kedves hangszer-összeállításban szólalt meg: fuvola, oboa, két klarinét, kürt és fagott. Hasonló fúvós együttesre Ligeti is többször írt zenét, a párhuzam pedig azért is fontos, mert a mű ismertetőjében a szerző külön kiemeli, hogy zenei gondolkodása hasonló Ligetiéhez. A hangszerelést mindenképpen érdemes megemlíteni, mert végig egységes és szépen kidolgozott hatást keltett; akár együttjátékról, akár szólisztikus részekről volt szó, mindig áttetsző és mégis összehangolt produkciót hallhattunk. A zene sajnos ennek ellenére több alkalommal kaotikusnak, összességében pedig túl terjengősnek tűnt. Sok szép pillanatot lehetett ugyan felfedezni benne (melyek legtöbbször tényleg Ligeti stílusára emlékeztettek, néhol szinte már-már az idézet határát súrolva), de ezek bemutatásához elég lett volna feleennyi „bagatell” is.

A szünet után Tornyai Péter Vonósötösének ősbemutatója következett, magával a szerzővel a második hegedű pultjánál. A műsorismertető ugyan hosszan elemezte a műhöz szükséges speciális hangolási technikát, de a zene élvezetéhez mégsem volt szükség zeneakadémiai diplomára. Nem kellett hozzá sok idő, hogy a hallgató otthon érezhesse magát ebben a hangzásvilágban és igazi művészi élménynek lehessen tanúja. Mindenféle technikát elfelejtve, magára a zenére lehetett figyelni.  Meglepve tapasztaltam például, hogy a szerzőnek úgy sikerült egyfajta scherzo-részletet alkotnia, hogy a zene alapjában véve lassú volt, mégis a fürgeség benyomását keltette. A darab végig lekötötte a figyelmemet, és szívesen merültem el a bemutatott világban. A hangszer-összeállítás (második csellóval kiegészített vonósnégyes) és néhány rejtett utalás Schubert C-dúr vonósötösét idézte, a két darab persze teljesen eltérő stílusban készült. A felhangzó és méltán megérdemelt taps alatt elsőként ez jutott eszembe: szívesen hallgattam volna még tovább is.

Az este befejező darabja és talán nem túlzás azt állítani: csúcspontja Witold Lutosławski Vonósnégyese volt. A lengyel komponista előszeretettel alkalmazta műveiben a véletlenszerűséget, ez alól a Vonósnégyes sem kivétel. A négy hangszer szólamait a szerző a kottában nem egymás alá, hanem egymás után írta, elkerülve így még a látszatát is annak, hogy azok pontosan egyszerre játszandóak. Így aztán minden egyes előadás más és más lesz, attól függően, hogy a muzsikusok éppen milyen saját tempóban játszanak. Talán nem túlzás azt állítani: ezen az estén például a tökéleteshez nagyon közeli tempóban! Ez pedig azt eredményezte, hogy a koncert záró epizódjaként a vonósnégyes-irodalom egyik legsötétebb, legfeszültebb zenéjét hallhattuk. Azok az összecsengések, máskor nyers disszonanciák, aztán a mély csöndben épphogy csak felsóhajtó hegedű hangjai hátborzongató hatást keltettek. Amikor azt hittem, ennél már nem lehet nyersebben bemutatni az emberi lélek sötétségeit, a szerző még rátett egy lapáttal. Hihetetlen élmény volt, amit nem lehet egyhamar elfelejteni.

Utóbb a YouTube-on keresgélve a mű felvételei között még inkább nyilvánvalóvá vált, hogy hétfőn este különleges élményben volt részünk.

#  Sipi, 2013-10-12