301-ben Armenia államvallássá tette a kereszténységet. Az ennek emlékére készült előadáshoz komponált modern elemeket és népzenei hatásokat ötvöző zenét Melis László. # Sipi, 2014-08-17
BMC CD 062
2001
*
Melis László a kortárs magyar zeneszerzőgeneráció egyik legismertebb és legsokoldalúbb alakja. Filmzene, szimfonikus nagyzenekari mű, opera, színházi zene, balett, szólózongora – munkásságának tág határai mellett egy pillantás a műveinek listájára azt is sugallja, hogy eredményesen képes összefogni, egységes egésszé alakítani az európai komolyzene hagyományát a különböző kultúrák zenei örökségével és még az ún. könnyűzene hatásával is. Bár több interjúban elmondta már véleményét, miszerint a „komolyzenének” lassan vége, azért érdemes megismerni, mit is alkothat egy ilyen, vég felé haladó zenei világon belül dolgozva.
Krisztus után 301-ben III. Trdat uralkodó vezetésével az örmények birodalma, Armenia – a Földön elsőként – államvallássá tette a kereszténységet. Ennek 1700. évfordulóján, 2001-ben mutatták be az Örmény legenda című tánckantátát, a Moldován Domonkos által megálmodott ünnepi művet Melis László zenéjével. A darab a megtérés történetét veszi alapul, a 2001. június 17-i bemutatón a megjelölt műfajhoz híven a Magyar Állami Népi Együttes táncjátékával együtt volt látható. A BMC ugyanebben az évben adta ki az ezen ismertető tárgyául szolgáló CD-n az előadás zenéjét. A lemez borítója elég lehangoló fényképet kapott, ami némileg ellentétben áll a mű pozitív végkicsengésével. A kísérőfüzetben egy rövid, de alapos bemutatást olvashatunk a darabról, megtaláljuk a történet leírását és az énekes betétek magyar fordítását is. A történet azért is fontos, mert a szerző saját műfaji meghatározása szerint darabja „tánckantáta”, ami alapvetően a kantáta komolyabb, gyakran vallásos világába viszi a zenéhez igazodó táncot, s bár ez utóbbit a CD-ről ugyan nem tudjuk élvezni, a zenéből azért sokszor így is érezni, hogy a tánc mellé született. (A kantáta megjelölés csak annyiban lehet csalóka, hogy ebbe a műfajba rövidebb darabok tartoznak, az Örmény legenda azonban majdnem egy óra hosszúságú.)
Bár a darab története összefüggő, a zene inkább szvitszerű; 18, motivikusan viszonylag kevésbé összefüggő részből áll, amelyek jóformán átvezetés nélkül követik egymást. Az elsőben rögtön erős harangjáték rántja vissza a pogány korba a hallgatót. A harang – érdekes összekötő kapocsként – Szent Gergely gyógyítását is kíséri, mintha a spiritualitás szférájában talán nem is kellene olyan nagy utat megtenni a pogányságtól a kereszténységig. A művön végig érezni lehet, hogy milyen szervesen kapcsolódik össze az ősi és a modern, a szerző őszinte lelkesedéssel és átéléssel tudja kezelni az anyagot. A jobb megértéshez a hallgatás során azért érdemes követni a történetet is, ahol a vad jeleneteket gyorsan váltják a szomorúbbak és viszont. A mozgalmasabb epizódok hangzása néha talán már túl erőszakos, amit a történet persze megkíván, azonban ez negatívan befolyásolhatja a hallgatási komfortot (ezekben a jelenetekben hiányzik leginkább a tánc látványa). Ezt viszont bőven ellensúlyozza a lassú részek és a sarakanok (liturgikus egyszólamú énekek) átszellemült (és átszellemítő) előadása, amelyet döntő részben a Jerevánból érkezett énekesnőnek, Anna Mailyannak köszönhetünk. Hangja légies, pici mély tónussal; ahogy szárnyal, előbb egymagában, majd hangszerkísérettel, a hallgató nyugodtan átadhatja magát hipnotikus hatásának.
A szerző (szerencsés módon, elkerülendő az olcsó hatáskeltést, az erőltetett egzotikum látszatát) nem alkalmaz örmény népi hangszereket, s az európai klasszikus zene eszközeivel jeleníti meg a népi és a műzene mélyebb összefüggéseit, merítve saját minimálzenei múltjából is. A fő motívumokat szinte mindig a fafúvókon halljuk, amelyekhez eleinte gyakorlatilag csak kíséretként csatlakoznak a vonósok (szerepük később aztán megnő), az ütőhangszerek viszont a mű folyamán végig nagyon fontos szerepet, néha már szólisztikus funkciót kapnak. Melis György a motívumok variálásával, torzításával remekül ábrázolja a történet fordulatait; jó példa erre a 13. számban megjelenített epizód, amikor Trdat király a mulatság végén rosszul lesz: a zene vidámsága is visszájára fordul. A mű folyamán egyre inkább érezni, hogy lassan, de biztosan közeledik valami végromlás, amikor már csak egy felsőbb hatalom segítségében lehet bízni. A 16. szám második felében megjelenő ének aztán átütő erővel ad számot a megrendülésről, amit egy groteszk epizód után a lelkes és örömteli megtérés éneke vált fel.
Melis László műve sikeresen ötvözi a modern zene áramlatait a népszerűbb elemekkel valamint a népzenével: szerencsés csillagzat alatt született. Talán kijelenthető róla: szinte mindenki, aki kedveli az igényes zenét, megszeretheti.
# Sipi, 2014-08-17
