A falu kiszárad. Vizet csak Apa tud szerezni és adni, de megkéri az árát. Felesége és kislánya meghal, mert nem ad nekik inni. Nagyobbik lányát eladja egy demizson vízért. Erős alaphelyzet, még erősebb folytatás.  #  SzJ, 2014-07-17

SIGMOND ISTVÁN: Varjúszerenád
256 oldal
2500 Ft
Alexandra Kiadó
2006

*

Leánka, a kisebbik gyerek meghalt, mert Apa nem adott neki vizet. Anyával ugyanez történt.
A faluban kiszáradtak a kutak, elapadt minden forrás. Víz csak a szomszéd faluban van, de ott lovasok őrködnek, az úton pedig farkasok ólálkodnak. Aki mégis sikerrel jár, azt hamarosan baj éri.
Vizet csak Apa tud szerezni és adni. De megkéri az árát. Kitől bútort, kitől feleséget – napi fejadagtól függően. Így hajtja uralma alá a falut.
Mindezt a nagyobbik lánya meséli el. Apa eladta őt egy demizson vízért Leendőnek, aki feleségül fogja venni. Addig is minden reggel megerőszakolja. A lány kiszolgáltatott helyzetben, zavart tudattal keresi a fogódzókat ahhoz, hogy újra megtalálhassa és megőrizhesse személyiségét, belső szabadságát.

Feleleveníti, mi történt odahaza és mit lát új otthonában, megidézi elsorvadó faluja élőhalottjait és próbálja megérteni a Leendő házában megismert embereket. De sok ez neki, váltogatja is mindegyre a múltat a jelennel, hosszú monológja alatt folyamatosan csapong az időben, ugrál oda-vissza a helyszínek között, vízióit ötvözi a valósággal. Mégis: összerakja nekünk mozaikokból a képet, és végig fenntartja figyelmünket.

Sigmond István mutatványa ez, a két sík, két nyelvezet vegyítése.
A kiszáradó, haldokló faluban történteket a balladák közönyös brutalitását és archaikus atmoszféráját megteremtve tárja elénk, míg a Leendő körül lebzselő figurák (az öreg, az öregasszony és a Művész) szürreális világban lebegnek, ahol szinte minden gondolat, mondat és tett szimbólumokba, valószínűleg teljes mértékben soha meg nem fejthető szimbólumokba burkolódzik. Ennek következtében alakul ki a szöveg sajátos ritmusa is: a jelen történéseinek elbeszélése fékező erőként hat, s az álomszerű képekből a múltbeli események felidézése lendít tovább.

Bár úgy tetszik, mindkét szál meglehetősen lazán kötődik a valósághoz s mintha áthatolhatatlan leplek kendőznék el a lényeget, mégis, az erős, tömény, nyomasztó szövegben apró jelek figyelmeztetnek arra, hogy mai, valós sorsokról, kapcsolati viszonyokról olvasunk. Érzelmi defektekről, sodródásokról, komoly zavarokról.
Pusztulástörténet.
Egy bármely helyszínen és időben, bármely viszonyrendszerben és bármely elmén belül lejátszódható pusztulástörténet.

A Varjúszerenád nyerte az Irodalmi Jelen 2006-os regénypályázatát.
Ma már pár száz forintért kínálják.
Sigmond István idén januárban meghalt.
Igyunk.
De most ne vizet.

#  SzJ, 2014-07-17