A főszereplők kamasz fiúk egy elit versenyistálló gimnáziumból, akiket a világ gyilkossá és áldozattá tesz.  #  Takács Máriusz, 2014-03-01

2014. február 22.
Kolibri Pince

KISS MÁRTON: Csöngő

*

A Csöngő egy ifjúsági dráma. Főszereplői kamasz fiúk egy elit versenyistálló gimnáziumból, akik keresik magukat, küzdenek a világgal, próbálják megérteni, mit is kíván tőlük az élet, hogy férfivá váljanak. A világ pedig gyilkossá és áldozattá teszi őket.

A dráma markánsan jelöli ki a fiúk (Mészáros Tamás, Ruszina Szabolcs, Szanitter Dávid) világának tartópilléreit; az iskolában a férfi töritanár az úr, a hatalom gyakorlója, a viszályszító és megszégyenítő isten, aki egyértelműen közvetíti az üzenetet: le kell győznöd a másikat, tudással, szövetkezéssel, kegyetlenséggel és hidegvérrel.  A női etikatanár egyértelműen a gyengeséget, a félrenézést, a férfiak küzdelmétől hátralépő női erőt képviseli: a fiúk kiforratlan férfiasságukban se lekezelni, se tisztelni nem tudják, nem kompatibilis a világról formálódó képükkel. A szülők pedig már sehol sincsenek, legfeljebb telefonon jelentkeznek – a szereplőket elnézve valószínűleg igen rég csak az iskolai végzi a nevelési feladatokat. Mindkét tanárkaraktert Mult István formálja meg, intenzíven, dinamikusan, jól beosztott, tudatos színpadi jelenléttel.

Egy fontos nő mégis van ebben a miniuniverzumban: Csenge (Alexics Rita), a lány a másik osztályból. Mindig a fiúk körül lézeng, keresi, melyik a legférfiasabb, és szítja bennük a tüzet, köztük a viszályt. A fiúk pedig komolyan veszik, küzdenek vele és érte, ő pedig megerősíti őket a férfiúi küzdelem toposzában. Csenge a viszály kacér istennője, de valójában csak egy elhagyott gyerek, aki kötődni akar, de nagyon.

	(Fotó: kolibriszinhaz.hu)

A Csöngő karakterei nem mélyülnek el, háttértörténetükből, belső káoszukból kevés jelenik meg a színpadon. A három fiú személyisége ugyan eltérő, a differencia mégis a mindhármójuknál meglévő, különböző szintű belső szorongásból ered. A gyilkosság közelsége végig jelen van: a nyitó, kamaszosan elsülős jelentben Csenge ejt el egy félmondatot arról, hogy az 50 óra kötelező szociális közmunka alatt hogy altatott el egy kutyát injekcióval, később ugyanazon a sintértelepen két főszereplő lövi le az állatokat, már a történet kiinduló pontja előtt meghalt az egyik srác hajléktalan barátja, és majdnem minden jelentben beszélnek a gyilkolásról. Ezzel szemben a halálról alig esik szó, a főszereplők egyszer beszélgetnek róla, amiből leginkább az derül ki, hogy nem tudják, és nem is akarják elképzelni – ez nem Dosztojevszkij, a világtól elszigetelt kamaszok megtehetik. A bekövetkező gyilkosság tehát már a nullpontról előkészített – a nézőben csak egy szemernyi ingadozás lehet, tényleg azt a fiút fogják-e megölni –, de maga a gyilkosság, a csúcspont mégsem üt. Nem a brutalitás, a feszültség hiányzik belőle, ahogy az előadás legtöbb kettes-hármas fiújelenetéből sem: ha már a háttértörténetből nem alakulhat ki a szereplők szorongása és frusztráltsága, a megformált karaktereknek kellene vibrálniuk, feszülniük a színpadon, ám ez csak egy-egy jó pillanatra történik meg.

Az előadás ifjúsági darabnak készült, és nem csak csökkentett feszültség-amplitúdójával, de minimalista díszleteivel (Polgár Péter), intellektuális motívumhasználatával is (jósálom, Csöngő folyó – iskolai csengő – Csenge) a darabban szereplő korosztályt akarja megszólítani – kérdés, hogy a médiaerőszakhoz szokott tizenéveseket mennyire érinti meg egy kevésbé hatásvadász, de hozzájuk világképben és problémafelvetésekben közelebb álló előadás.

#  Takács Máriusz, 2014-03-01