Fvonk múltja problémás, jelene zavaros, jövője kilátástalan. Egy napon házába új bérlő költözik: Norvégia miniszterelnöke. És elkezdődik egy groteszk kibeszélő show. #  SzJ, 2014-05-03

ERLEND LOE: Fvonk
200 oldal
2450 Ft
Scolar Kiadó
2014

*

Fvonk múltja problémás, jelene zavaros, jövője kilátástalan. Egy napon házába új bérlő költözik: Norvégia miniszterelnöke. A hosszúkás ország vezetőjén egy ideje már a kimerültség jelei mutatkoznak, stábja ezért döntött úgy, hogy titokban egy lakást bérel számára, ahol hétvégenként mindentől és mindenkitől távol, nyugodtan pihenhet.
Neki azonban másra van szüksége.
Valakire, aki előtt megnyílhat, akinek kiöntheti lelkét, kibeszélheti problémáit.

Különös, csaknem egy esztendőn át tartó kapcsolat kezdődik a tulajdonos és a bérlő (a kisember és a nagy ember, az apatikus és az energikus karakter) között. A szűkszavú beszélgetések, a nagy hallgatások után egyre változatosabb témákra terelődik a szó, az egymás társaságában töltött idő már nem korlátozódik a hétvégékre, együtt mozdulnak ki a lakásból, eleinte csak a környékre, később már külföldre is.
Barátok lesznek.
Pontosabban: ezzel áltatják magukat.

Mert míg a miniszterelnök egyre szélsőségesebb megnyilvánulásokkal ereszti ki a gőzt, így merítve erőt, s gyakorlatilag lelki szemetesként használja Fvonkot, addig a regény leamortizálódott címszereplőjét ez a nem mindennapi helyzet sem tudja kizökkenteni fásultságából, rávenni arra, hogy megnyíljon és megossza gondjait. Felesége meghalt, lánya elköltözött, barátnője otthagyta, munkája nincs, mentális állapota nem az igazi, gondolatait – egy gyanús gazdasági ügyletben való érintettsége okán – bűntudatból fakadó kényszerképzetek uralják. Ám a miniszterelnökkel ellentétben ő már nem akar változtatni semmin.

Erlend Loe a megszokottól kicsit eltérő árnyalatokat kevert új regényébe.
A stílus, a sajátos központozás, az abszurd témák és helyzetek ugyan a korábbi könyveket idézik, miképp a színvonal is maradt ugyanazon a szinten, ám ezúttal szűkebbek a keretek, homályosabbak a mellékszereplők, és lassabb – sőt, néhol szinte már toporgó – a tempó. Ez egy kétszereplős kamaradarab.

Loe emellett sokszor időzik a számunkra talán érdektelen norvég belpolitikánál, igaz viszont, hogy mi, magyarok külön ajándékot kaptunk tőle: egy Budapesten játszódó epizódot, melynek köszönhetően immár az irodalomban is megörökítődött az a nem is oly régi időszak, amikor a Fővárosi Állat- és Növénykertben gorillabébi és újszülött orangután is látható volt. (De, hogy a száraz tények mellett az elszabadult fantáziára is példát hozzunk, említsük meg azt is, hogy ezután Budapestet sokan úgy fogják megjegyezni, mint azt a helyet, ahol a norvég miniszterelnök felfedezte exkrementumának szakrális vetületét…)

A tónus apró változása mellett felfigyelhetünk még egy érdekességre.
Loe korábbi munkáit olvasva olyan érzésünk támadhat, mintha a főszereplők egyazon személyiség különböző életkori krízisekkel küzdő megtestesülései lennének. Tanúi lehetünk, miként próbál fejest ugrani a felnőtt világba, majd hogyan keres társat a huszonéves fiatalember, mihez kezd magával apja halála után a már családos férfi, s később hogyan próbálja kezelni alkotói és házassági válságát a középkorú alkotó.
És ehhez az antihős-társasághoz csatlakozik most a Fvonk címszereplője. Ám, míg korábbi reinkarnációi a történetek végén elfogadták magukat, helyzetüket, és újabb szintre lépve mentek tovább útjukon, az immár ötven fölött járó átlag-kisember ezúttal bárminemű változás és fejlődés nélkül nyugszik bele az elkerülhetetlenbe.
És ez valami új dolog a norvég szerző világában.

Szó, mi szó: eddigi legkomorabb regényét tette le Erlend Loe az asztalra.
Reméljük, jól van.
Vagy ha nem, akkor félre tud vonulni hétvégeken egy nyugodt helyre, ahol kipihenheti magát.

#  SzJ, 2014-05-03