A legnagyobb kifogás a recenzeált lemezek egyenetlen színvonalát és a túlbonyolított nyelvi sziporkákat érheti. Ám a napi-, heti- és havilapokban megjelent, most kötetbe gyűjtött írások között akadnak igazi gyöngyszemek is. #  Szilgyo, 2014-09-11

Meglehetősen émelyítő olvasmány az operaénekes-kritikusból operaintendánssá avanzsált Ókovács Szilveszter szinte végeláthatatlan hosszúságú bírálatgyűjteménye. Mert azt még talán elnézné az olvasó, hogy a tíz év vokális témájú zenei írásait csokorba szedő kötet címe és az alcíme egyaránt egy-egy humorosnak szánt szóferdítés (Kritikám alul, illetve 365 – Minden lapra egy zene), azonban maguk a kritikák is telis-tele vannak hasonlóan túlbonyolított nyelvi tűzijáték-petárdákkal és elsőre, sőt, másodikra is blikkfangosnak tűnő, sokszor merészen nyelvújító szófaragmányokkal. Ugye, hogy nem könnyű befogadni az ilyet?

Ami a tartalmat illeti, a legnagyobb kifogás a recenzeált lemezek egyenetlen színvonalát érheti. Van itt minden, a Top 100-as operafelvételektől a kevéssé izgalmas árialemezeken át egészen a hipermarketek 199 Ft-os polcaira kívánkozó (és valószínűleg ott is talált) művészi selejtekig. Talán egy alaposabb előszűrés nem ártott volna, mert az így, némileg ömlesztve tálalt életműgyűjteményben történő eligazodás leginkább magának az olvasónak okoz nehéz pillanatokat.

Pedig akadnak igazi gyöngyszemek a rövidebb-hosszabb, napi-, heti- és havilapokban megjelent írások között. No, nem a szerző egyéni ízlését (pontosabban fogalmazva: leplezetlen utálatát) az olvasóra oktrojálni kívánó, Carlo Bergonzi, vagy Gundula Janowitz közreműködésével készült felvételekről szóló beszámolókra, netán a walesi Bryn Terfel bármilyen cardiffi kocsmában garantáltan tömegverekedést generáló „leírezésére” gondolok, sokkal inkább arra a két írásra, amely egy-egy világnagyság előtti tiszteletadásként a hazai komolyzenei újságírás aranyoldalaira kívánkozik.

Ókovács Dietrich Fischer-Dieskau iránti közismert rajongása tetten érhető számos írásában, amelyek közül a neves baritontól búcsúzó, Szót dalolni, dalt szavalni című nekrológ (?) keresetlen őszintesége egészen biztosan megnyitja az olvasó könnycsatornáit. Az a történet pedig, amelyet magától az énekestől postán érkező lemezáradatról leír, egyenesen megfilmesítés után kiált.

Hasonlóan fontos, ha nem fontosabb írás a Fricsay Ferencről szóló hosszabb lélegzetű megemlékezés (Az elfelejtett karmester): az Ókovácsot egyébként szinte mindvégig jellemző szakmai alapossággal, egyszersmind az írásaiból számomra igen gyakran fájóan hiányzó tárgyilagossággal megírt megrázó pályakép egy valóban nagy magyar művész sajnálatosan rövid életének krónikája.

Ilyen és ehhez hasonló remek írásokból kellene sokkal több a könyvbe, és akkor bizonyára a mennyiség is átcsaphatna minőségbe, ami egy 600 oldal terjedelmű könyv esetében felettébb kívánatos lenne.

*

ÓKOVÁCS SZILVESZTER:
Kritikám alul
615 oldal
3990 Ft
Helikon Kiadó
2014

#  Szilgyo, 2014-09-11