Nagy a tét: rettegett bűnözők elrabolják Norvégia aranytartalékát, így fennáll a veszélye, hogy az ország gazdaságilag Kelet-Ausztriánál is mélyebbre süllyed...  #  SzJ, 2014-12-15

JO NESBØ:
A nagy aranyrablás – Doktor Proktor pukipora 4.
(Doktor Proktor od get store gullrøveriet)
296 oldal
2990 Ft
Kolibri Kiadó
2014

*

Leteszi az ember a harmadik kötetet, és azt kérdezi: úristen, lehet még fokozni ezt az őrületet? Aztán megjelenik a negyedik rész, és kiderül, hogy nem, azt már nem lehet, mert – hogy mást ne mondjunk – a holdkaméleonoknál eszementebb kreatúrákat még maga Nesbø sem tud kitalálni. Viszont ő az, aki továbbra is lendületes, szórakoztató, izgalmas-humoros könyvet tud írni Doktor Proktorról és kiskorú segítőiről.

A széria negyedik részében már nem is annyira a különc feltaláló, hanem a pöttöm, vörös hajú Bulle a főszereplő, akinek persze eddig is kijutott a jóból, ezúttal azonban legtöbbször egy szál magában keveredik a dolgok sűrűjébe, hogy aztán Proktor legújabb találmányai, valamint a mindenkit megfektető szövegelése révén kerüljön ki a szorult helyzetekből.

Bulle, Lise és doktor Proktor kalandjai az első részben a családi mozikat idézték, azok közül is azt a zsánert, amikor a lelketlen vállalkozó le akarja dózerolni a fát/házat/erdőt, vagy épp el akar lopni valamit a főszereplőktől, ám a gyereksereg/család/kisállat/VW ezt megakadályozza. A második könyv a francia történelmen végigsüvítő időutazást helyezett a középpontba, a harmadikban pedig hőseinknek egy földönkívüli invázió ellen kellett küzdeniük.

A tét a negyedik kötetben sem kicsi, ugyanis rögtön a történet elején világszerte rettegett bűnözők rabolják el Norvégia aranytartalékát, emiatt fennáll a veszélye, hogy az ország gazdaságilag Kelet-Ausztriánál is mélyebbre süllyed... A norvég király azonban a holdkaméleonokkal vívott élethalálharc óta pontosan tudja, kiket kell megbíznia azzal, hogy szerezzék vissza az aranyat.

Az alaphelyzetből következően ezúttal a krimik, akciómozik, lézerrel-mozgásérzékelővel védett helyre betörős kalandok világába csöppenünk, de felvillannak a vadnyugati történetek és a sportolós-csapatépítős filmek kliséi is.
Nesbø a bűnügyi regények piacán nagy sikernek örvendő Harry Hole-történetek atyjaként természetesen épp elég rutinnal rendelkezik ahhoz, hogy tisztában legyen a műfaj szabályaival és fogásaival. Ebben az ifjúsági regényben azonban azt is bebizonyítja, hogy ha lehetősége van rá, akkor más szemszögből, paródiába hajlóan is meg tudja mutatni a hard-boiled krimik mozzanatait. Zsenialitása abban mutatkozik meg, hogy noha a cselekményben mindig akkor következik be a fordulat, amikor arra számítunk, a történtek ezeken a pontokon mégis rendre meghökkentően abszurd irányt vesznek.

A humoros alapállás persze eleve adva volt valamennyi Proktor-műben, így a mégoly izgalmas epizódokat sem kellett/lehetett véresen komolyan venni. Ehhez járultak Nesbø kikacsintásai, a jelenkori társadalmi jelenségeket fricskázó motívumai (például a harmadik részből az a momentum, amikor az idegen megszállók a televíziós zenei tehetségkutatókat kihasználva tudják hipnotizálni az embereket, hiszen a heti fordulók alkalmával szinte az egész ország meredten bámulja a képernyőt). Szerencsére ezt a hozzáállást most sem kell nélkülöznünk, ennek szemléltetésére elég talán megemlíteni, hogy A nagy aranyrablás orosz futballklub-tulajdonosának azért van szüksége rengeteg pénzre, mert a Chelchester Cityhez szeretné csábítani a világ legdrágább focistáját, Ibranaldovezt…

Leteszi az ember immár a negyedik kötetet, és azt kérdezi: úristen, lehet még fokozni ezt az őrületet?

#  SzJ, 2014-12-15